Sport

Halász Bence parádés dobással nyert

Halász Bence parádés teljesítménnyel, 80,97 méteres egyéni csúccsal megnyerte a férfi kalapácsvetést vasárnap a közel 60 millió forint összdíjazású atlétikai csapatbajnokság zárónapján a Lantos Mihály Sportközpontban.

Halász Bence parádés dobással nyert
Halász Bence öt centit javított a 2022-es müncheni Európa-bajnokságon dobott eddigi legjobbján
Fotó: AFP/Kirill Kudryavtsev

A Dobó SE olimpiai ezüstérmese szombaton a zágrábi arany kategóriás nemzetközi versenyen lett harmadik kiváló, 79,45 méteres eredménnyel, majd vasárnap délután már Budapesten állt dobókörbe, ahol az első rontott kísérletét követően másodikra 77,66, majd harmadikra 79,86 méterre repítette a szert. A negyedikben aztán a korábbinál is jobban beletalált a dobásba, és a kalapács 80,97 méternél ért földet, amivel öt centit javított a 2022-es müncheni Európa-bajnokságon dobott eddigi egyéni csúcsánál. A kétszeres világbajnoki bronz- és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes klasszis nehézatléta az ötödik és hatodik kört kihagyta.

A csapatbajnokságon Halász Bence az 1. divízióban versenyzett, ugyanebben a számban pedig szombaton a 3. divízióban is nagyszerű eredmény született, amit a 19 éves Szabados Ármin ért el. A Haladás ifjú kalapácsvetője 78,06 méterrel győzött, és ezzel tovább javította az U20-as magyar csúcsot. A rekordot április 26. óta Szabados tartotta 75,14 méterrel, amivel Halász Bence korosztályos rekordját (73,97 méter) adta át a múltnak.

A csb-n kezdte meg a szabadtéri szezont a 400 méter fedettpályás Európa-bajnoka, Molnár Attila, aki főszámában szombaton imponáló magabiztosággal, 45.31 másodperces remek eredménnyel nyert. Az FTC klasszisa egy futamban indult a nancsingi fedett világbajnokságon 4×400 méteren vele együtt bronzérmes magyar váltó tagjaival, Enyingi Patrikkal (MATE-GEAC), Kovács Árpáddal (MATE-GEAC) és Wahl Zoltánnal (Tatabánya). Molnár mögött Enyingi 45.82 másodperccel lett második, míg Kovács 46.69-cel ért be a harmadik helyen, a tatabányai Wahl pedig 47.09 mp-es idővel lett negyedik. Molnár Attila vasárnap 200 méteren is győzött 21.00 mp-cel, Enyingi pedig 21.13 mp-es eredménnyel második lett, ám a két sprinter nem egy futamban rajtolt. Utóbbi szombaton 100 méteren is indult és ugyancsak második lett kiváló, 10.36 másodperces egyéni csúccsal, amivel három századdal maradt el a győztes Illovszky Dominik (10.33 mp) mögött.

A háromnapos viadalon a nőknél Sulyán Alexa 100 (11.56 mp) és 200 méteren (23.48 mp) is győzött, míg Szentgyörgyi Katalin (MTK) 400 méteren nyert jó eredménnyel, 52.60 mp-cel. A legjobb magyar atléták közül a gátas Tóth Anna (DVTK) és a rúdugró Klekner Hanga (Debreceni Sportcentrum) is a 2. divízióban szerepelt. Előbbi 13.22 másodperccel lett első fő számában, 100 gáton, míg 200 méteren 24.32 mp-cel győzött. Kleknernek szintén jól sikerült a verseny, amelyet 4,50 méterrel nyert meg.

A csapatversenyt a gödöllői MATE-GEAC nyerte meg a legjobbakat felvonultató 1. divízióban, a sikerért pedig ötmillió forintot kapott a klub. A csb összdíjazása 58,2 millió forint volt, melyből divíziók szerinti bontásban az első osztályban 40,3 millió, a második vonalban 13,1 millió, míg a harmadikban 4,8 millió forintot osztott szét a magyar szövetség.

Kapcsolódó írásaink