Sport

Két gyenge csapat méltatlan kupadöntője Bilbaóban

Nemcsak a Manchester United szurkolói voltak csalódottak

Minden idők egyik leggyengébb Európa-liga döntőjét a Tottenham Hotspur nyerte egy öngóllal a Manchester United ellen Bilbaóban, így a londoni klub indulhat a következő szezonban a Bajnokok Ligájában.

Két gyenge csapat méltatlan kupadöntője Bilbaóban
Csak a Tottenham játékosai és szurkolói voltak elégettek a döntő után
Fotó: AFP/Burak Akbulut

Az második számú európai kupasorozat, az Európa-liga döntőjének a színvonalán meglátszott, hogy két nagy múltú, de rossz formában lévő csapat játszotta: a Premier League-ben 17. helyen álló Tottenham és a 16. Manchester United.

Igaza volt Ruben Amorimnak, a vesztes Manchester United vezetőedzőjének, aki szerint csapata jobb teljesítményt nyújtott a riválisánál, amely a védekező játékos kezéről bepattanó öngóllal nyert.

A MU 65 százalékban birtokolta a labdát, 65 támadást vezetett, míg a Tottenham csak 22-öt, a második félidőben szinte csak védekezett. A kapura lövésben 15–3, a kaput eltaláló lövésben 4–1 volt az arány a MU javára.

A Spurs szurkolóit mindez nem érdekelte, önfeledten ünnepelték, hogy csapatuk 2008 után nyert ismét kupát és 41 esztendőt követően diadalmaskodott európai kupasorozatban. A klub korában kétszer nyerte meg a UEFA Kupát és egyszer a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A mostani siker azt is jelenti, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhat majd annak ellenére, hogy az angol bajnokságban jelenleg csak a 17.

A gyenge bajnoki szezon miatt úgy nézett ki, hogy a londoni klub meneszti az ausztrál vezetőedzőjét, azonban a kupagyőzelem után Ange Postecoglou maradhat. Például a BBC szavazásán a szurkolók 78 százaléka bizalmat szavazott neki.

A csalódott Ruben Amorim, a Unidet edzője a vereség után elmondta: „Ha a klub vezetői és a szurkolói úgy érzik, hogy nem vagyok megfelelő edző, akkor távozom anélkül, hogy bármilyen kompenzációt kérnék. De én hiszek abban, hogy munkámnak majd lesz eredménye” – nyilatkozta a portugál szakember, aki tavaly november vette át a manchesteri csapatot, de vezetésével még rosszabbul szerepel mint korábban, a 37 bajnoki mérkőzésből 17-et elveszített.

Kapcsolódó írásaink