Sport
Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség
Szurkolók csaptak össze Splitben

Az incidensek már szombat délelőtt elkezdődtek, miután a Hajduk Split Torcida és a Dinamo Zagreb Bad Boys Blue nevű szurkolói csoportja előre megbeszélt összecsapáson vett részt, ahol a rendőrség 144 szurkolót állított elő. A nap folyamán még voltak kisebb összetűzések és őrizetbe vételek, majd a Hajduk-Dinamo mérkőzés után – amelyen a spliti együttes 3–1-es vereséget szenvedett hazai pályán – a szurkolók a rendőrökre is rátámadtak. Kövekkel, pirotechnikai eszközökkel, fémkerítésekkel dobáltak meg a helyszínt biztosító rendőröket, akik további 36 szurkolót tartóztattak le.
„Huszonegy rendőr könnyebben megsérült, a mentősök a helyszínen ellátták sérüléseiket. Egy embert kórházba szállítottak, sérüléseinek állapota egyelőre ismeretlen. Tizenegy személy ellen folyik bűnügyi nyomozás” – közölte a rendőrség. A két szurkolói csoport számos incidens előidézője volt az elmúlt években. A horvát kormány 2011-ben szigorított a sporthuliganizmus elleni törvényen, miután 2010-ben, szintén egy Hajduk-Dinamo bajnoki meccsen egy rendőrnek pirotechnikai eszközzel kilőtték a szemét.