Sport

Az öttusát a városi sportok között rendezik meg

A párizsi játékok után a lovaglás helyére az akadályverseny került

Az úgynevezett városi sportok között bonyolítják majd le az öttusát a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

Az öttusát a városi sportok között rendezik meg
A lovaglás helyére az akadályverseny került
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/DPA/Michael Reichel

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) közleménye szerint a Sepulveda Basin rekreációs területen – ott ahol a 3×3-as kosárlabda, a BMX és a gördeszka is – zajlik majd a jelentős változáson átesett öttusa, amelyben a párizsi játékok után a lovaglás helyére az akadályverseny került.

Az elmúlt években bevezetett módosítások közé tartozik, hogy lerövidült és elődöntős-döntős rendszerűvé vált a verseny. Az egyes számok között csupán pár perc átállási idő van, az érdeklődők pedig mindent figyelemmel követhetnek a lelátóról. Ezzel a szándék szerint a sportág közelebb került a nézőkhöz, az akadálypályával pedig még inkább városi jelleget öltött. Mindezek eredményeként zajlanak 2028-ban a küzdelmek a városi sportok között Los Angeles második legnagyobb rekreációs parkjában.

Robert Stull, a UIPM elnöke szerint élénk a fiatalos városi sportélet Los Angelesben, és az öttusa ennek a lüktető központjába kerül, amikor az olimpia visszatér az angyalok városába. A nemzetközi szövetség vezetője úgy látja, a másik három sportággal együtt nagyon innovatívak lesznek, és menő élményt nyújtanak majd a fiataloknak, illetve családjaiknak.

Kapcsolódó írásaink