Sport
Mohamed Szalah nem hagyja el Szoboszlait
Az egyiptomi gólkirály heti 180 millió forintnyi fizetésért maradt a Liverpoolban

Szoboszlai Dominik csapattársa, Mohamed Szalah 25 évesen szerződött a Liverpoolhoz, amelyben az elmúlt nyolc évben világklasszis csatár lett. Korábban a Chelsea játékosai is volt, de 2014-től két szezonban mindössze 13 meccsen két gólt szerzett, ezért a londoni csapat kölcsönadta, majd eladta a Roma csapatának, amelyben a 2015–2016-os szezonban 31 mérkőzésen már 15-ször volt eredményes.
A Liverpool 2017-ben 34 millió fontot fizetett az AS Romának az egyiptomi csatárért, aki már az első szezonjában remekelt: 52 meccsen 44 gólt és 14 gólpasszt jegyzett. Azóta is az angol bajnokság egyik legeredményesebb csatára. A BBC összeállítása szerint 394 meccsen szerzett 243 Liverpool-góljával a harmadik helyen áll minden idők gólkirályai között, megelőzve a legendás Billy Liddellt (228 gól) és Gordon Hodgsont (241).
Szalahnak 184 gólja van a Premier League-ben, amivel Sergio Agueróval az ötödik helyen áll az örökranglistán, már csak Andrew Cole (187), Wayne Rooney (208), Harry Kane (213) és a gólkirály Alan Shearer (260) előzi meg. Egyesületében eddig a Premier League-ben 281 meccsen szerzett 182 góljával a rekorder, megelőzi a legendás Robbie Fowlert, aki 266 mérkőzést játszott a klubban, és 128 gólt szerzett.
Bár Szalah több mesés ajánlatokat kapott, mégis ügy döntött, hogy a nyáron lejáró szerződése után sem hagyja el a Liverpoolt: „Nagyon jól érzem magát a klubnál, pályafutásom legszebb nyolc évét töltöttem itt. Bízom abban, hogy így lesz a tizediknél is” – nyilatkozta az egyiptomi játékos, utalva arra, hogy az új szerződése 2027 nyaráig szólhat, erről ugyanis a klubja hivatalosan nem adott tájékoztatást.
A The Sun értesülése szerint Szalah heti 350 ezer fontos fizetését 400 ezerre emelték fel (180 millió forint). Ezzel egy szintre kerül Kevin de Bruyne fizetésével, s már csak Manchester City norvég csatára, Erling Haaland előzi meg heti félmillió fonttal a Premier League-ben.