Sport

Megfiatalított magyar csapat a világkupán

A szövetségi kapitány az építkezést tartja elsődleges célnak férfi vízilabda-szuperdöntőben

Varga Zsolt szövetségi kapitány elsősorban az építkezésre, a fejlődésre szeretné felhasználni a férfi vízilabda-világkupa podgoricai szuperdöntőjét, ennek jegyében pedig a magyarok alaposan megfiatalított kerettel vágnak neki a péntektől vasárnapig tartó tornának.

Megfiatalított magyar csapat a világkupán
A párizsi olimpián szerepelt csapatból mindössze négyen tagjai a jelenlegi tizenöt fős válogatottnak
Fotó: A férfi vízilabda-válogatott Facebook-oldala

A párizsi olimpián szerepelt csapatból mindössze négyen – Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince és Nagy Ádám – ugranak medencébe Montenegró fővárosában, rajtuk kívül pedig további két világbajnok – Vigvári Vendel és Bedő Krisztián – tagja a jelenlegi, 15 fős válogatottnak.

A magyarok ebben az összeállításban is esélyesként várják a hollandok elleni negyeddöntőt, amelynek megnyerése éppen azért fontos, hogy a fiatalok aztán a világ élvonalába tartozó riválisok ellen gyűjtsenek hasznos tapasztalatokat a szombati elődöntőben és a vasárnapi helyosztón. A hollandok a második vonalat jelentő divízió 2 megnyerésével jutottak ki az eseményre, míg a magyarok az élvonalban másodikként zártak a spanyolok mögött.

Amennyiben a nemzeti együttes a papírformának megfelelően sikerrel veszi az első találkozóját, akkor várhatóan a görögökkel találkozik, akik Japánnal játszanak. A görög gárda már komoly próbatétel lenne még úgy is, hogy januárban, a bukaresti selejtező elődöntőjében 20–10-re győztek Varga Zsolt tanítványai. A másik ágon spanyol–német meccset és montenegrói-horvát rangadót rendeznek a négy közé jutásért.

A magyar válogatott csütörtök reggel repülővel utazott Podgoricába, a kapitány külön köszöntötte a csapatot, amelyet az utasok egy része meg is tapsolt. A játékosok a kora délutáni edzésen ismerkedhettek meg a torna helyszínével, a Moraca Sportcentrummal.

„Nem szabad lebecsülni a hollandokat, mert a játékosaik az élbajnokságokban szerepelnek. Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy végig százszázalékosan koncentráljunk és maximálisan odafigyeljünk a védekezésre” – mondta a tréninget követően Burián Gergely. Azt azért hozzátette, ha érvényesül a papírforma, akkor utána a görögök már sokkal magasabb szintet képviselnek.

A magyar válogatott négy arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel a legeredményesebb a világkupa 1979 óta íródó történetében, legutóbb két éve, a Los Angeles-i szuperdöntőben a negyedik helyen végzett. A négy diadal 1979-ben, 1995-ben, 1999-ben és 2018-ban született.

A férfi világkupa-szuperdöntőjének programja:

péntek, negyeddöntő:

Spanyolország–Németország 14.00

Magyarország–Hollandia 16.10

Görögország–Japán 18.20

Montenegró–Horvátország 20.30

szombat:

az 5–8. helyért 14.00 és 16.10

elődöntő 18.20 és 20.30

vasárnap:

a 7. helyért 14.00

az 5. helyért 16.10

a 3. helyért 18.20

döntő 20.30

A magyar válogatott 15 fős kerete:

kapusok:

Csoma Kristóf (EPS Honvéd), Gyapjas Viktor (BVSC-Manna ABC)

mezőnyjátékosok:

Batizi Benedek (Vasas-Plaket), Bedő Krisztián (Szolnoki D Praktiker), Burián Gergely (Barceloneta), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Tátrai Dávid (BVSC-Manna ABC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom)

Kapcsolódó írásaink