Sport
Egy százalékra csökkent a Real Madrid esélye a címvédésre
Melyik csapat nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját?

A Real Madrid, amely az új lebonyolítási rendszerben az alapszakaszban öt vereséggel és három győzelemmel csak a 11. lett, a rájátszásban kiverte a Manchester Cityt, majd a nyolcaddöntőben büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást városi riválisa, az Atlético Madrid ellen.
Így az Opta elemzése szerint Modricsék esélye a címvédésre 49,8 százalék volt a kedd esti londoni mérkőzés előtt. Az Arsenal 3–0-s győzelme után viszont a számítások szerint az Ágyúsok esélye 96 százalék a továbbjutásra, 54 százalék a döntőbe jutásra, s 28 százalék a végső győzelemre.
A Real Madrid pedig a négy százalékkal a továbbjutásra és egy százalékkal a címvédésre a nyolc csapat közül az utolsó helyre került.
A madridiak edzője, Carlo Ancelotti azonban bízik a csodában: „Az első mérkőzés után lehetetlennek tűnhet a továbbjutás. De hinnünk kell magunkban. A futballban bármi megtörténhet, és a Bernabéuban már sok minden meg is történt.”
A Bayern München váratlan, 2–1-es vereséget szenvedett kedden este a vendég Internazionalétól, ezért a német csapat esélyei is jelentősen csökkentek: továbbjutás 17,6 százalék, elődöntőbe jutás nyolc százalék, végső győzelem négy százalék.
A hazai vereség ellenére Vincent Kompany, a Bayern München vezetőedzője optimistább, mint a statisztikusok: „Ez még csak az első félidő volt. 2–1-re vezet az Inter, így nyernünk kell a visszavágón – mondta a belga szakember. – Kikaptunk, bár mindkét játékrészben megvoltak a helyzeteink. A végeredmény nem mindig igazságos. Sok lehetőségünk volt a védekező felfogású Inter ellen, általában ezekből a helyzetekből két-három gólt szerzünk. Ezzel együtt hiszünk a továbbjutásban.”
A szerda esti Paris Saint-Germain–Aston Villa és a Barcelona–Borussia Dortmund mérkőzés még jelentősen befolyásolhatja az esélyeket.