Sport
Bondár Anna odacsapna a belgáknak
A 13 csapatos tornáról négy gárda jut tovább

A nemzeti csapat elsőszámú játékosa, aki 91. a világranglistán, azzal kezdte, hogy nincs sok ideje alkalmazkodni a kemény pályához azután, hogy szombaton még párosban megnyert egy antalyai challenger-tornát salakon.
„Az eddigi edzéseken egész jól ment a játék itt, bár néhány megoldásnál még benne van a fejemben, hogy mit csinálnék salakon” – nyilatkozta a szövetség közösségi oldalán. „Most a gyors, fedett pályás játékra kell fókuszálnom, a szerdai kezdésre készen állok majd. Fontosak lesznek a szervafogadások, valamint az első pár ütés. A belgák elleni párharcban valószínűleg ismét Greet Minnennel fogok játszani úgy, mint két éve. Jól ismerjük egymást, szerintem az aznapi forma dönt majd, szeretnék bosszút állni a 2023-as vereségért” – jelentette ki a 27 éves játékos hozzátéve, remélhetőleg az egész csapatnak sikerül visszavágni a Charleroi-ban elszenvedett 3–1-es fiaskóért.
Bardóczky Kornél kapitány Bondár mellett Tóth Amarissát (294.), Nagy Adriennt (553.), Babos Tímeát (575.) és Stollár Fannyt (592.) vetheti be a SEB Arénában azután, hogy a múlt héten Spanyolországban versenyző Udvardy Panna (138.) és Gálfi Dalma (150.) egészségi okokból lemondta a részvételt.
A szakvezető ezzel együtt derűlátóan beszélt korábban az esélyekről, mert az előjelek ellenére bízik a továbbjutásban.
A magyarok a B csoportban szerdán 11 órától a belga, csütörtökön pedig a görög csapattal találkoznak, az első kettő jut a rájátszásba, melynek párharcait pénteken bonyolítják le.
A zárónapon a francia–török–svéd csoportból kaphat ellenfelet a válogatott. Ami a csoportellenfeleket illeti, Wim Fissette belga kapitány Minnen (92.) mellett Hanne Vandewinkelt (209.), Sofia Costoulast (261.), Jeline Vandromme-t (758.) és Magali Kempent (830.) küldheti pályára.
A jelenleg az ötszörös Grand Slam-bajnok Iga Swiateket is edző belga szakvezető előzetesen úgy vélekedett, hogy a görögök ellen ők a favoritok, a magyarok ellen viszont épp ellenkezőleg, de Minnen vezetésével igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a vilniusi tornából.
Görög részről Vaszileiosz Szkorilasz szakvezető Deszpina Papamihailra (255.), Martha Matulára (462.), Dimitra Pavlura (508.) Valentini Grammatikopulura (531.) és Eleni Hristofira (818.) számíthat. A 13 csapatos tornáról négy gárda jut tovább, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.
A csoportbeosztás:
A csoport: Franciaország, Törökország, Svédország
B csoport: Szlovénia, Szerbia, Litvánia
C csoport: Belgium, MAGYARORSZÁG, Görögország
D csoport: Ausztria, Lettország, Portugália, Horvátország
A feljutásért:
A csoport 1. helyezettje–C csoport 2. helyezettje, A2–C1, B1–D2, B2–D1
kiesés elkerüléséért: A3–C3, B3–D4