Sztrók okozta az egykori világklasszis kézilabdázó halálát

A Magyar Hírlapnak adott korábbi nyilatkozatával emlékezünk a tizenegyszeres magyar, kétszeres dán bajnokcsapat tagjára, aki lapunknak elmondta, hogy nincs honvágya: „Úgy vagyok ezzel a honvággyal, hogy ha készülök haza, Magyarországra, akkor az út előtt picit izgulok. Jobban dobog a szívem. Aztán amikor Magyarországon vagyok, és eltelik egy-két-három hét, már újra mehetnékem van, és visszavágyódom Dániába. Azt gondolom, hogy ez már életem végéig nem fog megváltozni. Hogy miért éppen Dániába költöztem? Ennek nagyon egyszerű oka van. Férjhez mentem 1981-ben egy dán újságíróhoz, és így kerültem ki. Megszerettem, megszoktam az itteni életet.”

Sterbinszkynek jelentős szerepe volt, hogy a magyar válogatott a hetvenes évektől a világbajnokságokon négy érmet nyert, az egyik legnagyobb sikerének Vasas 1982-es BEK-győzelmét tartotta: „A BEK elődöntőjében a Szpartak Kijev ellen játszottunk, és Kijevben hétgólos vereséget szenvedtünk. A visszavágón viszont, csodálatos szurkolóink segítségével, kilenc góllal nyertünk, és így kerültünk a döntőbe, ahol már nem lehetett minket megállítani. A jugoszláv Radnicskinek sem sikerült. Azon a meccsen, jól emlékszem, úgy játszottam, mintha szárnyaim lettek volna.”
Negyven éve viszont szakított a kézilabdával: „Amikor abbahagytam, egy ideig voltam még játékosedző, de nem volt bennem az az inger, az a vágy, ami aktív játékoskoromban munkált bennem, hogy megmutassam, mennyi gólt tudok lőni. Motiváció nélkül pedig mi értelme lett volna az egésznek. Van itt egy magánklinikám, ahol megbecsülnek, masszázzsal, akupunktúrával, porcsérülések gyógyításával foglalkozom. Elég jól megy a dolog, és úgy érzem, hogy ebbe nem fér bele a kézilabda.”

Sterbinszky nem csak másokat gyógyított meg, hanem nagyon vigyázott az egészségére. Éppen ezért volt megdöbbentő, hogy kedden rosszul lett, sztrókot kapott, kórházba szállították, ahol az életét nem tudták megmenteni.