Sport
José Mourinho nem érzi, hogy baj lenne + VIDEÓ
A török csapat simán kikapott az Európa-ligában

A vendégek fölénye annyira egyértelmű volt, hogy a glasgowi csapat két gólját is elvette a videóbíró. Úgy tűnik, a jövő csütörtöki visszavágó már csak formalitás – írja a Ripost.
A Fener vezetőedzője, José Mourinho természetesen megint megcsinálta a show-t a lefújás után.
A sajtótájékoztatón egy török újságíró hosszasan kérdezte a szakembert, amire a portugál már nem volt felkészülve. Az edzőt taktikáról, cserékről faggatták, ráadásul törökül. A kérdés 40 másodpercig tartott, majd jött a fordítás, közben Mourinho többször becsukta a szemét, mint aki alszik, majd a kezére tette a fejét és horkolni kezdett, ezzel jelezve, mennyire unja az egészet.
„Nem, nem, nem, nem! Ez már túl sok a fejemnek. Fáradt vagyok. Kilencven perc után még hallgatni ezt az egészet. Túl fáradt vagyok ehhez” – idézi az Origo a mestert.
Megtört Mourinho hosszú sorozata
Mourinho csapata 18 meccs után kapott ki.