Sport
Párizsban is győztek Szoboszlaiék
Csak a 87. percben született meg a győztes találat

A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként kapott helyet az angoloknál, akiket az első félidőben megpróbált lerohanni a PSG. A franciák kis híján sikerrel is jártak, a georgiai Hvicsa Kvarachelia gólját azonban videóbírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítette a játékvezető.
Az első félidőt így is óriási fölényben futballozta végig a párizsi együttes, miközben a Liverpool támadásban semmit nem tudott felmutatni. A folytatásban egyáltalán nem változott a játék képe, továbbra is a PSG irányította a mérkőzést, a Pool pedig kénytelen volt minden erejével védekezni, Szoboszlai például az első félidő után a másodikban is góltól mentette meg egy alkalommal a csapatát.
A fordulat a hajrában következett be, a 86. percben csereként beálló Elliott ugyanis egy perccel később – szinte a semmiből – Darwin Nunez remek passzát követően betalált, így a meccsen mindössze két kapura lövéssel próbálkozó Liverpool végül kedvező helyzetből várja a visszavágót. A PSG 27 alkalommal lőtt kapura a találkozón.
BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) 0–1 (0–0)
Párizs, Parc des Princes. V.: Massa (olasz)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha, Fabián (Zaire-Emery, 78.) – Barcola (D. Doué, 66.), O. Dembélé, Kvarachelia (Goncalo Ramos, 78.). Vezetőedző: Luis Enrique
LIVERPOOL: Alisson– Alexander-Arnold, I. Konaté, Van Dijk, Robertson – Mac Allister, Gravenberch (Endo, 79.), Szoboszlai – Szalah (H. Elliott, 86.), Diogo Jota (Darwin Núnez, 67.), Luis Díaz (Curtis Jones, 67.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: H. Elliott (87.)