Sport
Győr igazi sportváros
A megyeszékhely a magyar olimpiai mozgalomnak 9 aranyérmet, 7 ezüst- és egy bronzérmet köszönhet

Az államtitkár hozzátette: egyedülálló, hogy az első osztályú kézilabda bajnokságban a fővároson kívül egyedül Győr képviselteti magát két, egy női és egy férfi csapattal.
Az államtitkár kiemelte: a győri sportszervezetek részesei az államtitkárság által működtetett kiemelt sportágfejlesztési programnak, kettő sportszervezet pedig a nemzeti akadémiai programnak. Mindezek mellett a város számos hazai és nemzetközi sporteseménynek adott otthont.
Schmidt Ádám beszélt arról is, hogy a győri Széchenyi István egyetem segíti a kettős életpályát követő sportolókat, finanszírozza is a sportot és biztosítja a sporttudományos hátteret.
Hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a győri sport továbbra is a legmagasabb szinten legyen jelen. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a sportszakemberek a következő években tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az egyesületeik hasonló sikereket érjenek el, a prioritás pedig az legyen, hogy a nemzetközi megméretéseken a nemzet legkiválóbb sportolói segítsenek abban, hogy ne csak Győr legyen igazi sportváros, hanem Magyarország legyen igazi sportnemzet.
Kósa Roland, Győr sportért felelős alpolgármestere (Tiszta Szívvel a Városért) azt emelte ki, hogy a városvezetés mindent meg fog tenni a lehetőségeihez mérten azért, hogy a sportélet továbbra is virágozzon. Hozzátette, hogy ebben a kérdésben konszenzus van a közgyűlésben többséggel rendelkező Fidesz–KDNP frakció között.
Fekete Dávid, a Városstratégiai Bizottság elnöke, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője azt emelte ki, hogy a város sikerét mindig az mutatta, ha a polgárok, a szervezetek, a gazdasági vállalkozások és az egyetem összefogva arra törekedtek, hogy világos víziót vázoljanak fel.
Emlékeztetett, hogy Győr 2017-ben az Európai ifjúsági Olimpiai Fesztivállal feltette magát nemcsak az ország, hanem a kontinens térképére.
A Győri Sportcsillagok gálát idén 26. alkalommal szervezte meg a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány.
Női kategóriában az év legjobb sportolója díjat megosztva Győri-Lukács Viktória, az Audi ETO KC kézilabdázója és Jakabos Zsuzsanna, az Uni-Győri Úszó SE úszója kapta.
A férfi kategória első helyezettje Kopasz Bálint, a Vízisport SE kajakozója, Tokió arany-, Párizs bronzérmese lett, aki videóüzenetben köszönte meg az elismerést, mert jelenleg edzőtáborban van. A gálán nyolc kategóriában osztottak ki díjakat, egyebek mellett a klasszikus csapat, az év felfedezettje, az év edzője és az év utánpótlás edzője kategóriákban.