Sport
Debrecen: Kiütéssel győzött a Paks a Loki ellen
A csak magyar játéksok alkotta „Bognár-legénység” már az első 45 percben eldöntötte a 3 pont sorsát

Rémálomszerűen indult hazai szempontból a mérkőzés, a paksiak már a kilencedik percben vezetést szereztek, majd a folytatásban uralták a játékot az erőtlenül futballozó DVSC–vel szemben.
A vendégfölény helyzeteket és két újabb gólt eredményezett, amivel Bognár György együttese gyakorlatilag a szünetre eldöntötte a három pont sorsát.
A második félidőre Máté Csaba négyet cserélt, és bár ezzel némileg bátrabbá vált csapata, tíz perc után ismét a Paks került fölénybe és újabb két góllal kiütötte a teljesen szétesett hajdúsági együttest.
OTP Bank Liga, 10. forduló: Debreceni VSC–Paksi FC 0–5 (0–3)
Debrecen, 4664 néző, v.: Erdős gól: Vécsei (9.), Tóth B. (32.), Mezei (41.), Papp K. (65.), Ötvös (77., büntetőből) piros lap: Kocsis G. (75.) sárga lap: Domingues (38.), Lagator (73.), illetve Mezei (40.), Silye (53.), Győrfi (85.), Kinyik (87.)
Debrecen: Megyeri – Szécsi (Bárány, a szünetben), Batik, Dreskovic (Kocsis G., a szünetben), Ferenczi – Lagator, Szuhodovszki (Pellumbi, a szünetben) – Szűcs (Kocsis D., 67.), Dzsudzsák, Domingues – Silue (Stojkovic, a szünetben)
Paks: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Kinyik, Szabó, Silye (Győrfi, 78.) – Mezei (Varga, 66.) Windecker (Horváth K., 77.), Vécsei, Papp (Gyurkits, 88.) – Tóth (Böde, 66.)