Sport

Ferencváros-siker az örökrangadón

A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3–1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Ferencváros-siker az örökrangadón
Varju Benedek, az MTK (j) és Varga Barnabás, az FTC játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott MTK Budapest – Ferencvárosi TC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ez volt a 225. örökrangadó, a zöld-fehérek – 52 döntetlen és 79 MTK-siker mellett – 94. győzelmüket aratták.

Negyedóra elteltével büntetőhöz jutott a házigazda, a pontrúgást pedig hosszas videózást követően Bognár István váltotta magabiztosan gólra, ezzel a zöld-fehérek először kerültek hátrányba ebben az idényben az OTP Bank Ligában. Az addig is mezőnyfölényben futballozó vendégek ennek hatására még inkább rákapcsoltak, Varga Barnabás felhőfejesével pedig alig hét perc után egyenlíteni tudtak. Ezután is veszélyesebb maradt az FTC, amely röviddel a szünet előtt egy szerencsésen kialakult helyzetből a vezetést is megszerezte. A szünetig mindhárom kaput eltaláló kísérlet gólt eredményezett.

A fordulást követően noha az MTK is vezetett ígéretesnek tűnő támadásokat, továbbra is inkább a Ferencváros akarata érvényesült. A második félidő derekára visszavett a tempóból a címvédő, a cserék viszont frissítettek a lendületén, a beállt friss igazolás, Saldanha találatával pedig eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában még inkább megélénkült a vendég gárda játéka, az eredmény azonban már nem változott.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

MTK Budapest–Ferencvárosi TC 1–3 (1–2)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Karakó

gólszerzők: Bognár (18., 11-esből), illetve Varga (25.), Gustavo (44.), Saldanha (80.)

sárga lap: Hej (5.), illetve Ramírez (16.), Ben Romdhane (61.)

MTK Budapest:

Demjén – Hej (Kádár, a szünetben), Varju, Beriasvili, Kovács P. (Antonov, 62.) – Horváth A. (Végh, a szünetben), Kata – Kosznovszky, Bognár (Stieber, 76.), Polievka - Jurina (Németh 76.)

Ferencvárosi TC:

Dibusz – Makreckis (Botka, 76.), Cissé, Gustavo, Ramírez (Civic, 76.) – Rommens, Ben Romdhane (Maiga, 66.) – Traoré (Borges, 84.), Zachariassen, Kehinde (Saldanha, 66.) – Varga B.

Kapcsolódó írásaink