Sport
Az FTC leigazolta a szerb bajnokság társgólkirályát
Játékstílusa és a képességei alapján nagyon sokat tud segíteni a csapatnak
Az Európa-ligában szereplő klub honlapja szerint a 25 éves támadójátékos korábban a hazáján kívül Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is futballozott. A szerb bajnokságban 27 mérkőzésen 17 alkalommal volt eredményes, így társgólkirályi címet szerzett.
„A klub szempontjából ez egy jelentős nap, mert a legnagyobb értékű átigazolást vittük végbe. Saldanha bizonyította, hogy nagyon gólerős, sokoldalú játékos. Teljesen más profilt képvisel, mint a két másik csatárunk” – nyilatkozta Hajnal Tamás sportigazgató.
Hozzátette, úgy gondolják, hogy az életkora, a játékstílusa és a képességei alapján Saldanha nagyon sokat tud segíteni a csapatnak.
A Nemzeti Sport és a szerb Sportal értesülései szerint a brazil csatárért 3 millió euró (1,2 milliárd forint) körüli összeget fizetett az FTC a belgrádiaknak, ezzel ő lett a magyar élvonal történetének legértékesebb játékosa és az övé lett az NB I legdrágább átigazolása. Előbbi rekordot Mohammed Abu Fani, utóbbit Stjepan Loncar tartotta eddig.