Sport
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom
A tárcavezető kiemelte, az éremtáblázaton Magyarország a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedik lett
A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: vasárnap véget ért a párizsi olimpia, „amely alapvetően meghatározta az elmúlt két-két és fél hetünket”, mert „naponta izgultunk a magyar sportolókért és együtt örültünk vagy éppen szomorkodtunk, bosszankodtunk velük”. A miniszter szerint az elmúlt két-két és fél hétnek számos tapasztalata és tanulsága volt.
„Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom” – írta, megjegyezve, az éremtáblázaton Magyarország a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedik lett, „európai összevetésben hatodikak, Közép-Európában utcahosszal első”.
„Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat” – jegyezte meg.
Szijjártó Péter szerint az olimpiai éremtáblázat első 10-12 helye „általában ki van bérelve a világ legnagyobb és legerősebb országai számára”, „mindig itt van az összes G7-es, Kína, Korea, Ausztrália – s persze az oroszok, ha indulhatnak. – Hozzátette: – az igazi verseny innen indul, s ennek a versenynek mi idén is az élén végeztünk Új-Zéland, Üzbegisztán és Spanyolország társaságában.”
Mint írta, összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, „köztük mi, magyarok”. „Dicsőség minden szinten” – jegyezte meg és megköszönte a sportolóknak és a felkészülésüket segítő szakembereknek, „hogy újfent dicsőséget hoztak Magyarországnak”.