Sport
Major Veronika vezet
Fábián Sára Ráhel kilencedik „féltávnál” sportpisztolyban
A nők 25 méteres száma a játékok utolsó magyar érdekeltségű versenye, melyben Major – aki légpisztolyban az alapversenyben remekelt, végül a döntőben a nyolcadik helyen zárt – egyértelműen a legjobbak közé tartozik, de a 22 éves Fábián is többször bizonyította, hogy nemzetközi szintű eredményre képes.
A szám alapversenye két részből, 30 pontlövészetből és 30 rapidlövészetből áll. A 40 fős mezőny pedig két csoportban teljesítette a viadal első felét. A magyarok közül Fábián kezdett hamarabb, méghozzá kiválóan. A csepeliek 22 éves pisztolyosa az első tíz lövését még átlagosnak mondható 95 körrel zárta, a második szériában viszont mindössze egyetlen kilencese volt (99 kör), majd az utolsó tízes sorozatot 97 körrel fejezte be úgy, hogy utolsó öt lövésének mindegyike tízes volt. Fábián 291 körös eredménnyel a második helyen állt ekkor.
A második csoportban következett Major Veronika, aki 96 körrel kezdett, majd egészen fantasztikusan folytatta a versenyt. A keszthelyi klasszis a másodikra tökéletes, 100 körös sorozatot produkált, a záró tíz lövést pedig mindössze két kilencessel, 98 körrel tudta le. Ezzel 294 körrel fejezte be a pontlövészetet, mely után hármas holtversenyben vezet, míg Fábián Sára Ráhel a kilencedik helyről várja a folytatást.
A rapid lövészet 12 órakor kezdődik.