Sport

Vitorlázás: Európa-bajnokok lettek a Kovács-ikrek

Véget ért a 420-as Open EB a szlovéniai Portorozban, ahol a magyar csapat legjobbjai, Bendegúz és Boldizsár (BYC 1912) kontinensbajnoki címet szereztek az U15 kategóriában

A népes mezőnyben erős és nagyon kiegyensúlyozott küzdelmeket, hatalmas keresztbeveréseket láthatott a szakértő közönség, változatos szélviszonyok között – írta meg a Magyar Vitorlás Szövetség Facebook-oldala.

Vitorlázás: Európa-bajnokok lettek a Kovács-ikrek
Vitorlázás: a Kovács Bendegúz és Kovács Boldizsár (BYC 1912) ikerpár az U15 kategóriában Európa-bajnok lett
Fotó: Facebook/Magyar Vitorlás Szövetség

A szövetség oldalán megjelent beszámolóból kiderül, hogy a helyszín közelsége miatt az amúgy is szépen cseperedő magyar 420-as flottából nagy létszámú magyar csapat vett rész, összesen 16 egység, ebből kilenc a válogatott tagjaként.

Az EB-t megelőző napokban az Osztályszövetség edzőtábort tartott a válogatottnak, amelyhez a jelenlévő többi magyar egység is csatlakozott. A klubedzők munkáját Afrodite Zegers kétszeres 470-es olimpikon vezette, akit Ian Ainsle szövetségi kapitány ajánlott az osztály figyelmébe, és aki az Eb alatt is sikeresen segítette a versenyzőket. Szerepe azért jelentős, mert bevonásával végre nemzeti csapatot is építhetett az osztály.

A magyar csapat leglátványosabb eredményét a Kovács Bendegúz és Kovács Boldizsár (BYC 1912) ikerpár érte el, ők U15 kategóriában Európa-bajnokok lettek!

A „nagyok” korhatár nélküli versenyében, a 110 férfi/vegyes páros között, Érdi Félix/Érdi Vince (BYC1912/Kereked) 23., Csőregh András/Csőregh Misi (BYC 912) 24. helyet értek el – az abszolút élmezőny egyenrangú tagjaiként.

A verseny folyamán a Csőregh fiúk a 6., míg az Érdi testvérek a 16. helyen is álltak a tabellán! A női mezőny arany csoportjában Litkey Janka/Érdi Hanna (THE/Kereked) mutattak erőt, és a 24/57 helyen végeztek.

A teljes eredménylistát IDE kattintva lehet tanulmányozni.

A 420 osztály következő eseménye a Youth Sailing VB lesz – napokon belül – a Garda tavon, melyen a Farkas Juli/Csermák Dorottya és a Vándor Botond/Tóth Lőrinc párosok képviselhetik a magyar színeket.

Kapcsolódó írásaink