Sport

Vitorlázás: Vadnai Benjamin a második, Érdi Mária a harmadik helyen áll

Így állnak a magyarok az Athénben rendezett ILCA (korábbi Laser) hajóosztály Európa-bajnokságán

Vadnai Benjamin a 136 fős férfi mezőnyben a második, Érdi Mária a 107 vitorlázót felvonultató nőiben a harmadik helyen áll a keddi versenynapot követően.

Vitorlázás:  Vadnai Benjamin a második, Érdi Mária a harmadik helyen áll
Érdi Mária a harmadik, Vadnai Benjamin a második helyen áll ILCA-Eb-n
Fotó: AFP/Greg Baker

Az Eb harmadik napján három-három futamot terveztek a férfiak és a nők csoportjainak is, de – a hazai szövetség tudósítása szerint – délelőtt még továbbra sem volt megfelelő a szél, délután viszont két-két futamot sikerült lebonyolítani, gyenge szélben.

A férfi olimpiai ILCA 7 hajóosztályban a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin előbb hetedik lett, majd a második futamát megnyerte, ezzel a második helyen áll. Öccse, Vadnai Jonatán 14. és 21. helyével jelenleg 52.

Az Eb-n eldől, hogy a két Vadnai testvér közül ki indul az olimpián. A párizsi kvótát Jonatán szerezte meg a tavalyi összevont vb-n. Az utóbbi két játékokon Benjamin indult, de az elmúlt időben a fiatalabbik testvér mutatott jobb formát, negyedik volt a 2022-es Eb-n, a januári vb-n pedig 77 pontos előnyt gyűjtött bátyjával szemben.

A női olimpiai ILCA 6 mezőnynek már volt egy részversenye vasárnap, így a keddi kettővel háromnál jár. A tavaly sporttörténelmi világbajnoki címet szerző Érdi Mária a vasárnapi harmadik helye után kedden előbb ötödik, majd megint harmadik lett, ezzel összesítésben a harmadik pozíciót foglalja el.

A hunsail.hu oldal beszámolója szerint a görög tengeri meteorológiai szolgálat szerdára is hasonló, gyenge északkeleti szelet ígér, de mindenki abban bízik, hogy újabb futamokkal lezárható a kvalifikációs sorozat. A selejtezős versenyeket követően a férfi és a női mezőny első fele az arany csoportban folytatja a küzdelmet, majd pénteken következik az első tíz számára az éremverseny.

Kapcsolódó írásaink

Berecz Zsombor ezüstérmes

ĀA világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe - VIDEÓ