Sport

Schmidt Ádám: Teljes gőzzel készül a magyar csapat

Schmidt Ádám elmondta, hogy az olimpiai résztvevőkkel igyekszik személyesen is találkozni

A magyar csapat „teljes gőzzel” készül az olimpiára – jelentette ki a július 24-én kezdődő párizsi játékokkal kapcsolatban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádióban hétfőn, ahol szó volt az edzők megbecsüléséről is.

Schmidt Ádám: Teljes gőzzel készül a magyar csapat
Schmidt Ádám
Fotó: MH/Török Péter

„Óvatosan és kellő alázattal kell a következő néhány hetet végigcsinálni és bízunk abban, hogy ezek a teljesítmények meg tudnak ismétlődni majd az olimpián” – mondta, utalva az úszó Eb-n, a szegedi kajak–kenu Európa-bajnokságon, valamint az öttusa-világbajnokságon elért sikerekre.

Schmidt Ádám elmondta, hogy az olimpiai résztvevőkkel igyekszik személyesen is találkozni. Kiemelte: már szinte biztosan túlteljesíti a magyar csapat a tokiói létszámot.

Schmidt Ádám kitért a nevelőedzői programra, a kiemelt utánpótlás edzői programra és ezek díjazására is. Jelezte, ezen programok célja az erkölcsi megbecsülés, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy az edzők munkája mennyire fontos.

„Nagyobb többségben az a feladata egy nevelőedzőnek, hogy egyrészt legyen annyira önzetlen, hogy ha úgy látja, hogy az adott fiatal nem a megfelelő sportágat választotta az adottságai, a tehetsége és a különböző ambíciói miatt, akkor terelje egy olyan sportágba, ahol sikerélménye lesz, éppen azért, hogy ne kudarcélménnyel hagyja abba 13-14 évesen a sportot, hanem legyen egy olyan köteléke a sport felé, ami elkíséri egy életen keresztül” – mondta Schmidt Ádám a Nemzeti Sportrádióban.

Hozzátette, szeretné, ha minél többen választanák azt a hivatást, hogy nevelőedzőnek menjenek.

„Nekem szívügyem minden szempontból ez a program” – mondta.

Az államtitkár a labdarúgó Európa-bajnokságról is beszélt a Nemzeti Sportrádióban. „Nagyon különleges élmény volt a helyszínen szurkolni és látni azt, hogy hány tízezer magyar látogatott ki Németországba a csoportmérkőzésekre, valamint azt, hogy egymás után harmadik alkalommal kint volt az Európa-bajnokságon a magyar válogatott” – mondta Schmidt Ádám.

Szóba került a városi sportágak olimpiai selejtezőjének budapesti állomása. A Ludovika Campusra a BMX freestyle-t, a gördeszkát, a sportmászást és a breaktáncot felvonultató négynapos sporteseményre hatvanezer ember látogatott ki. Schmidt Ádám közölte, sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, amellyel Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is rendkívül elégedett volt, a „lenyűgöző és látványos” eseményen nagyrészt tizenéves és a húszas éveik elején járó közönség jelent meg.

Schmidt Ádám a Nemzeti Sportrádióban beszélt az edzők olimpiai életjáradékának kérdéséről is. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy sajtóhírek szerint Shane Tusup perelné az államot a Hosszú Katinka olimpiai érmei után járó összegért.

„Ami a Shane Tusup-ügyet illeti, anélkül, hogy belemennék a részletekbe, valótlan az az állítás, hogy az olimpiát követően kell megjelölni, hogy ki az embernek a felkészítő edzője. Az is valótlan állítás, hogy bárkit meg lehet jelölni, csak azt, aki a törvényi feltételeknek megfelel” – szögezte le az államtitkára. Hozzátette: Hosszú Katinka a nagypapáját jelölte meg, egyébként ezt a papírt Shane Tusup is aláírta a 2016-os riói olimpia előtt. Jelezte, hogy Shane Tusup 2016-ban nem felelt meg az egyik törvényi feltételnek, mivel a kérelem benyújtásakor még nem volt magyar állampolgár.

Kapcsolódó írásaink