Sport

Schick lett a csehek rekordere

Patrik Schick lett az Európa-bajnokságok legeredményesebb cseh futballistája azzal, hogy ő egyenlített a georgiaiak elleni pénteki összecsapáson (1–1) a németországi Eb-n.

Schick lett a csehek rekordere
Patrik Schick gólja a szépítésre volt csak elég a cseheknek
Fotó: AFP/Pool/Ozan Kose

Az IFFHS szombati kimutatása szerint a hetedik Eb-meccsét játszó csatár a hatodik gólját szerezte kontinensviadalon, ezzel megelőzte a korábban öt találatig jutott Milan Barost.

A labdarúgás históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európa-bajnoki újonc georgiai válogatott csatára, Georges Mikutadze hazája első játékosaként talált be az első két mérkőzésen. Ő a hatodik ilyen futballista, a korábbi hasonló Eb-duplázók egyike Bene Ferenc volt 1964-ben.

A Portugália–Törökország (3–0) meccsről írva az IFFHS kiemelte, hogy a spanyol után a portugál lett a második csapat, amely már bebiztosította csoportelsőségét. Ráadásul mind a 12 eddigi tétmérkőzését megnyerte, mióta Roberto Martínez a szövetségi kapitány. Az együttes 39 éves sztárja, Cristiano Ronaldo, aki ezúttal nem volt eredményes, 23. nyertes mérkőzésén szerepelt a nagy tornákat, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve. Nála csak két német, Miroslav Klose és Bastian Schweinsteiger ünnepelt több, egyformán 25 ilyen győzelmet.

Belgiumnak a románok felett aratott sikerével (2–0) az Eb történetében először állt elő az a helyzet, hogy egy csoportban mind a négy csapat egyformán 3 ponttal várhatja az utolsó csoportkört. A 73 másodperc elteltével eredményes Youri Tielemans az Eb-történelem harmadik leggyorsabb gólját szerezte, ugyanakkor csapattársának, Romelu Lukakunak a mostani kontinensviadalon már harmadik gólját érvénytelenítették les miatt.

Kapcsolódó írásaink