Sport

Halmosi Péter: Hamar kaptuk a gólt, és csak későn tudtunk feljavulni

A szombathelyiek legendája szerint a szerdai, németek elleni meccsen mindent egy lapra kell feltenni és támadni, nyerni kell, de kikapni biztosan nem szabad

A harmincötszörös magyar válogatott, még 44 évesen is aktív labdarúgó ezúttal is társaságban, a Király SE fiatal tehetségeivel együtt, nagy kivetítőn – óriási szurkolás közepette – tekintette meg a magyar labdarúgó-válogatott Svájc elleni csoportmeccsét.

Halmosi Péter: Hamar kaptuk a gólt, és csak későn tudtunk feljavulni
A harmincötszörös válogatott szerint a németek ellen már nem szabad kikapni – Cucu ezúttal fiával és a Király SE ifjú tehetségeivel nézte meg az Eb-meccset
Fotó: Facebook/Halmosi Péter

– Az első félidőben szerintem bealudtunk, nagyon ránk jöttek, sima svájci fölény alakult ki, de 0–1-nél még azt gondoltam, bármi megtörténhet, ám 0–2-nél ár nem voltam optimista, azt hittem, ott a vége – fogalmazott Halmosi, aki szerint a második félidőben már jól játszottunk.

– Az egál is benne volt, mivel azonban kitámadtunk, kockáztatnunk kellett, ezért az újabb hibalehetőség is előfordulhatott, később kiderült, hogy ez utóbbi valósult meg. A csoportmeccseken mindenki biztonságra játszik, úgy éreztem, hogy mi is az ikszért futottunk ki, aztán hirtelen gólt kaptunk, és csak későn tudtunk átbillenni, más arcot mutatni – tette hozzá „Cucu.”

Halmosi szerint – a Svájc elleni vereség után – a szerdai, németek elleni meccsen mindent egy lapra kell feltenni és támadni, nyerni kell, de kikapni biztosan nem szabad. A szombathelyiek egykori ikonja azt mondja, más meccs lesz a 2. fordulóban lebonyolítandó összecsapás, hiszen másképp állnak majd hozzá a németek is, mert már három ponttal rendelkeznek, de nekünk mindenképp támadnunk kell, nem kaphatunk ki.

Kapcsolódó írásaink