Sport

Vas Kata Blanka: Nem lehet egyszerre két szakágra százszázalékosan felkészülni

Az országúti mezőnyverseny után hegyikerékpárban is ő indulhatna a párizsi olimpián

Vas Blanka szerint nem lehet egyszerre két kerékpáros szakágban felkészülni az olimpiára.

Vas Kata Blanka: Nem lehet egyszerre két szakágra százszázalékosan felkészülni
Vas Kata Blanka, olimpiai és világbajnoki negyedik kerékpárversenyző
Fotó: AFP/Belga/David Pintens

A Kossuth Rádió azt követően kereste meg az SD Worx-Protime 22 éves bringását, hogy hétfőn hivatalossá vált: azzal, hogy tavaly ötödik lett az U23-asok között a glasgow-i összkerékpáros világbajnokságon, hegyikerékpáros kvótát szerzett Magyarországnak. Vas Kata Blanka elmondta, ez nem volt meglepetés számára, „elég biztos volt” benne a tavalyi vb után.

Hétvégén az olaszországi Val di Soléban kerül sor az utolsó válogatóra, ezt követően dől el, ki képviselheti a magyar színeket a francia fővárosban. Vas Kata Blanka bízik benne, hogy sikerül a legjobb magyarként zárnia, így az országúti mezőnyverseny után hegyikerékpárban (mountain bike) is ő indulhatna – utóbbiban meglepetésre negyedik lett három éve a tokiói játékokon.

Elárulta: igazából most kezdődött meg a hegyikerékpáros felkészülése, a korábbi válogatókra még nem igazán edzett, ám még most sem egyszerű, mivel főleg országúton gyakorol.

„Három év montizás kimaradt, próbálom gyorsan megtalálni a régi technikai tudásomat, nehezen megy” – emelte ki. Meglátása szerint százszázalékosan nem lehet egyszerre teljesíteni több szakágban. – „Az elmúlt években egy kicsit lemondtam a montiról, érzem is, hogy nagyon nehéz bepótolni azokat az éveket.”

Az országúton úgy érzi, jól áll, erre is koncentrál jobban, mivel ott jobb esélye van jó eredményt elérni. Ugyan itt is országnak szól a kvóta, ám ebben a szakágban már biztosan az U23-as világbajnok Vas Kata Blanka lesz a magyar résztvevő.

„Az országútira százszázalékosan fel leszek készülve, a hegyikerékpárra pedig amennyire csak tudok” – jelentette ki Vas Kata Blanka, akinek az U23-as korosztályból három szakágból van vb-érme, mivel országút és a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross) is állt már dobogón.

Míg a nagy kerékpáros nemzetek világranglista-helyezésük alapján több bringást is indíthatnak az olimpiai országúti mezőnyversenyben, Vas Kata Blanka egyedüli magyarként áll rajthoz, ezért óvatosan kell majd versenyeznie. „Kell egy kis szerencse is a jó eredményhez” – véli Vas Kata Blanka, aki országúton a felnőtt mezőnyben volt már vb-negyedik.

A hétvégi hegyikerékpáros viadal után jövő héten az országos bajnokságon áll rajthoz – szerdán a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában időfutamban, vasárnap Pannonhalma környékén mezőnyversenyben rendezik meg az ob-t –, majd az olimpia előtt még a női Giro d'Italián indul.

Kapcsolódó írásaink