Sport
Férfi vízilabda BL: nagy lépést tett az elődöntő felé a Ferencváros
A magyar bajnokcsapat 10–8-ra győzött a spanyol Barceloneta vendégeként

A kevés gólt hozó első negyed után a spanyol együttes a kapus Unai Aguirre Rubio remek teljesítményére alapozva vezetett is, a nagyszünetben viszont már magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Ezt követően kétgólos hátrányról még egyenlített a Barceloneta, de a záró negyedben a világbajnok Fekete Gergő duplájával kialakított háromgólos fórját már nem „adta le” a Ferencváros, amely újabb sikerével hatalmas lépést tett a négyes döntőbe kerülésért.
Az FTC – amely szezonbeli 30. tétmérkőzését is megnyerte – a negyedik fordulóban, április 23-án a görög Olympiakosz otthonába látogat. A csoportból az első kettő jut a sorozat négyes döntőjébe, amelyet június 5. és 7. között Máltán rendeznek.
Eredmény, negyeddöntős kör, 3. forduló:
Barceloneta (spanyol)–FTC-Telekom Waterpolo 8–10 (1–1, 2–3, 3–2, 2–4)
a magyar csapat gólszerzői: Fekete 3, Argiropulosz, Varga 2–2, Német, Jansik, Nagy Á. 1–1