Sport

Őszintén lesz#rom, mit szól hozzá a világ

Az edző szerint mindenki tegye azt, ami neki és a csapatának a legjobb, olvasható a Mandineren megjelent cikkben.

Őszintén lesz#rom, mit szól hozzá a világ
Jürgen Klopp (k), a Liverpool német edzője ünnepel a pályán az Arsenal-Liverpool angol FA-kupa harmadik fordulójában játszott labdarúgó-mérkőzés után a londoni Emirates Stadionban 2024. január 7-én
Fotó: AFP/Ben Stansall

Az edző szeretné, ha a Chelsea elleni vasárnapi Liga-kupa döntő egy lenne a sok dicsőséges liverpooli győzelem közül. A Telegraph cikke szerint a Liverpool vezetőedzőjét arról kérdezték, hogy mi a véleménye az Arsenalról, a londoni csapat ugyanis februárban 3–1-re legyőzte a Poolt, amit látványosan meg is ünnepelt. Ez sokakban visszatetszést szült, és kritizálták a játékosokat, elsősorban Mikel Artetát. Klopp ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta:

„Hallottam róla, hogy kritizálták Mikel Artatáékat, amiért túlságosan ünnepelték ellenünk a győzelmet. Egyáltalán nem én kezdtem ezt a vitát, az biztos. Mindenki azt csinál, amit akar. Nem én találtam ki az ökölrázást sem, nem is védettem le, nem is akarnám. Azt teszed, ami neked és a csapatodnak a legjobb. Hogy ehhez mit szól a világ, azt őszintén leszarom! És ezt szó szerint így le is írhatod. Az ünneplés rólunk szól, nem másról. Lesz akinek tetszik és olyan is, akinek nem” .

Kapcsolódó írásaink

75 éves a bokszpápa

ĀA Magyar Ökölvívó Szakszövetség közösségi oldalán köszöntötte a legendát