Sport

Premier League: Szoboszlai szerint nem volt nehéz dolga

A magyar válogatott csapatkapitánya január 1-jén elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként a Liverpoolban, és a 65. percben, együttese 2–0-s vezetésénél fejelt a hálóba

Szoboszlai Dominik, a Liverpool labdarúgócsapatának középpályása elsősorban a gólpasszt adó Conor Bradley-t dicsérte szerdán a Chelsea elleni angol bajnoki mérkőzésen fejelt találatát követően.

Premier League: Szoboszlai szerint nem volt nehéz dolga
A magyar válogatott csapatkapitánya január 1-jén elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként a Liverpoolban, és a 65. percben, együttese 2–0-s vezetésénél fejelt a hálóba
Fotó: Facebook/Liverpool FC

„Bradley a fejemre ívelte a labdát, szóval nem igazán kellett sok mindent csinálnom. Nagyon örülünk, hogy nálunk játszik. Már sokszor megmutatta, hogy készen áll – nyilatkozta a lefújást követően a BBC-nek Szoboszlai Dominik, hozzátéve, hogy talán ez volt karrierje első fejes gólja. – Mindent kiadtunk magunkból, ami bennünk volt, a kezdők és a cserék is. Megmutattuk a kvalitásainkat, a 4–1 pedig egy remek eredmény.”

A mérkőzésen óriási fölényben játszott a listavezető Liverpool, mely 27 kapura lövéssel próbálkozott, a rivális négy kísérletével szemben.

Ez volt a klub 200. győztes mérkőzése a szezon végén távozó Jürgen Klopp irányításával.

A hétvégén újabb komoly rangadó vár Szoboszlai Dominikékra, mivel a harmadik helyen álló Arsenalhoz látogatnak.

Kapcsolódó írásaink