Sport

Lang Ádám Törökországból kapott megkeresést

65 találkozón öltötte magára a nemzeti csapat mezét

Menedzsere szerint a magyar válogatott Lang Ádám a török élvonalból kapott megkeresést – mondta el a futballista menedzsere az M1 aktuális csatornának.

Lang Ádám Törökországból kapott megkeresést
Lang Ádám Törökországból kapott megkeresést
Fotó: AFP/NurPhoto/Georgi Paleykov

„Ma már nem titok, hogy Törökországból, az első osztályból van teljesen konkrét megkeresése, írásban keresték meg a klubot, illetve bennünket is Ádám szerződtetése ügyében” – fogalmazott Illés Zoltán.

Az Omonia Nicosiát erősítő hátvéd menedzsere elárulta: a folyamat lelassult, „nem annyira közelednek a klubok álláspontjai egymáshoz”, illetve közbejött a ciprusi klub edzőváltása is, mivel az új tréner kíváncsi Langra.

„Nyolc nap alatt lesz két bajnoki, illetve egy kupamérkőzésük, amikor szerintem mindenképpen meg akarja nézni és véleményt formálni személyesen is.”

Elmondása szerint Lang jól érzi magát Cipruson, négy és fél éve van a klubnál, „megbecsülték, minden rendben van”.

„Természetesen a török bajnokság komoly kihívás, egyértelműen szintlépés lenne szakmailag és érdekli ez a lehetőség” – fogalmazott. – „Ha összejön, szívesen igazolna Törökországba.”

Hozzáfűzte: nem segítette elő a váltást, hogy az előző edző kilenc-tízmeccses periódusra kihagyta, ilyenre nem volt példa korábban az együttesnél.

Lang 65 találkozón öltötte magára a nemzeti csapat mezét, mint a menedzser elmondta, a többi kerettaghoz hasonlóan folyamatosan kapcsolatban van Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki támogatná a lehetőséget.

Kapcsolódó írásaink

Magyar–montenegrói: Rossi négy helyen változtatott

ĀA magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a kapuban – ahogy eddig a sorozat összes találkozóján – Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Lang Ádám és Szalai Attila mellett ezúttal Balogh Botond szerepel majd a védelemben