Sport

EURO-2024 - Wenger szerint nem a németek a favoritok

Fontos lesz, hogy megnyerjék az első mérkőzésüket, mert azzal nőhet az önbizalmuk – mondta

Arsene Wenger, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fejlesztési igazgatója szerint Franciaország és Anglia mellett Portugália tekinthető a nyári németországi Európa-bajnokság esélyesének, míg a házigazdák válogatottja „érdekes szerepet” tölthet be a tornán a közelmúltban elért gyengébb eredményei ellenére.

EURO-2024 - Wenger szerint nem a németek a favoritok
EURO-2024 – Wenger szerint nem a németek a favoritok
Fotó: AFP/Indranil Mukherjee

A 74 éves szakember - aki 1996-tól 2018-ig az Arsenal vezetőedzője volt – egy szerdán közölt interjúban úgy fogalmazott, hogy a magyarokkal, valamint a skótokkal és a svájciakkal azonos csoportban szereplő németek számára sokat jelenthet majd a hazai pálya.

„Fontos lesz, hogy megnyerjék az első mérkőzésüket, mert azzal nőhet az önbizalmuk, miközben lassan de biztosan kiépítik az országban a futball-lázat” – mondta.

A Nationalelf az A csoportban június 14-én játssza a nyitómeccset Skócia ellen, majd Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványaival csap össze június 19-én, június 23-án pedig Svájccal mérkőzik. A német válogatott a 2021-ben – részben Budapesten – rendezett legutóbbi Eb-n a nyolcaddöntőben, az utolsó két világbajnokságon pedig a csoportkörben esett ki, de Wenger szerint nem szabad az utóbbi néhány év kevésbé eredményes időszaka alapján megítélni a csapatot.

„Lehet, hogy még jól is jön nekik, hogy most nincs olyan nagy eufória körülöttük, nem várnak tőlük sokat, így a válogatott csak pozitív meglepetést képes okozni” – vélekedett a francia szakember.

Wenger azt mondta, 2018-ban világbajnok, 2022-ben pedig vb-ezüstérmes honfitársai mellett Anglia és Portugália tűnik jelenleg a legesélyesebbnek az Európa-bajnoki címre.

„Olyan érzése van az embernek, hogy a francia válogatottal semmi rossz nem történhet, mert a játékosai annyira könnyedén és önbizalommal telve futballoznak. De az angolok érettebbnek tűnnek, mint valaha, ráadásul Gareth Southgate szövetségi kapitány hosszú évek óta irányítja a csapatot, ezért nehéz lesz őket legyőzni. Portugália pedig nagyon tehetséges játékosokból áll, és rendelkezik a szükséges tapasztalattal is” – fejtette ki Wenger.

A magyar válogatott – amely veretlenül, csoportelsőként jutott ki az Eb-re – a svájciak ellen kezd június 15-én Kölnben, majd a németekkel és a skótokkal Stuttgartban találkozik.

Berti Vogts aggódik a német válogatott miatt

A 77 éves szakember a Rheinische Post című napilapnak adott és szerdán megjelent interjúban kijelentette, jelenleg más csapatok számítanak esélyesnek a németországi kontinenstorna megnyerésére.

„Mindig voltak nehezebb időszakok, de nem emlékszem olyanra, hogy a mi csapatunkról ilyen csúnyán beszéltek volna. Ugyanakkor a szövetség csak magát hibáztathatja” - jelentette ki Vogts, aki története harmadik és azóta is utolsó Eb-címéig vezette a német nemzeti együttest.

„Örülnék neki, ha véget érne a várakozás, ami már így is túl hosszú ideje tart. De itt nem csak arról van szó, hogy fel kell készíteni a válogatottat egy tornára, a hazai Eb ugyanis kiváltképp tekintélyes esemény. Az, hogy a szövetség jól döntött-e Julian Nagelsmann kapitányi kinevezésekor, majd csak az Eb előtti hónapokban derül ki” - vélekedett a játékosként 1974-ben világ-, két évvel korábban pedig Európa-bajnok szakember.

Nagelsmannt tavaly szeptemberben nevezték ki a Nationalelf élére. A csapat 2023-ban 11 mérkőzéséből csupán hármat nyert meg, ráadásul a legutóbbi két vb-n már a csoportkörben, a 2021-ben rendezett Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntőben kényszerült búcsúra.

„Rudi Völlernek nagyon fontos szerepet kell betöltenie a hazai Eb-t illetően. Birtokában van a szükséges tapasztalatnak és tudja azt is, mennyire fontos világos célokat kijelölni” - utalt Vogts a válogatott jelenlegi sportigazgatójára.

A házigazda németek az A csoportban a magyar válogatottal, valamint a skótokkal és a svájciakkal találkoznak majd. Első meccsüket június 14-én játsszák Skócia ellen, majd június 19-én a magyarok, június 23-án pedig a svájciak következnek.

Kapcsolódó írásaink