Sport

Ökölvívó ob: Énekes Dominik szolgáltatta a nap meglepetését

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a második versenynap 44 összecsapása közül kiemelkedett Balzsay Károly tanítványának Fodor Milánnal vívott mérkőzése

A mindössze 19 éves Énekes Dominik győzelme jelentette a nap meglepetését csütörtökön a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zajló 100. Papp László ökölvívó magyar bajnokság negyeddöntőiben.

Ökölvívó ob: Énekes Dominik szolgáltatta a nap meglepetését
A 19 éves Énekes Dominik (jobbra) győzelme jelentette a nap meglepetését csütörtökön a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban zajló 100. Papp László ökölvívó magyar bajnokság negyeddöntőiben
Fotó: facebook.com/okolvivoszovetseg

A BHSE nagyváltósúlyú (67 kg) tehetsége a Vasas válogatott kerettagja ellen egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Énekes a három menet során sokat mozgott, jól tartotta távol magától tapasztalt riválisát, és végül megérdemelt győzelmet aratott egyhangú pontozással.

A csütörtök másik emlékezetes összecsapásán a 18 éves, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Gémes Levente legyőzte az ukrán származású Alisztratov Mikitát. A meccs első két menetében a szegediek bokszolója lényegesen jobb volt riválisánál, majd az utolsóban a „verekedésben” is megállta helyét, így ő is egyhangú pontozással nyert.

Csütörtökön a többi meccsen a papírforma érvényesült. A két magyar párizsi olimpikon közül Hámori Luca (66 kg) ezúttal nem volt érdekelt, Kovács Richárd (63,5 kg) pedig magánéleti problémák miatt nem indul a bajnokságon.
Az ob harmadik napján az elődöntőket rendezik, a program 11 órakor kezdődik.

Kapcsolódó írásaink