Sport

Futsal: újra kikapott, de szépen búcsúzott a nemzetközi porondtól a magyar bajnok

Vasárnap délután – az elitkör zárónapján – a szerb Loznica együttesével néztek farkasszemet Dróth Zoltánék

Kiváló feltételeket biztosítottak a portugálok a férfi futsal Bajnokok Ligája elitkör csoportmérkőzéseinek. A C jelű kvartettban kapott helyet a házigazda Sporting, a belga Anderlecht, a szerb Loznica és a magyar bajnok Haladás VSE. A csütörtöktől vasárnapig tartó mérkőzések során döntötték el a főszereplők, hogy melyik alakulat lehet a Final Four tagja – írta meg a hungarysport.hu.

Futsal: újra kikapott, de szépen búcsúzott a nemzetközi porondtól a magyar bajnok
A hazai futsalbajnokság listavezetője és címvédője, a Haladás VSE képviselte a sportág Bajnokok Ligájának elitkörében hazánkat
Fotó: hungarysport.hu

A nyitányon a szombathelyiek két góllal vezettek is a belgák ellen, végül a nagyobb rutin győzött, és nyert az Anderlecht 5–2-re. Pénteken a csoport és talán Európa egyik legerősebb keretével rendelkező Sporting ellen csak a tisztes helytállásra futotta a vasi klub erejéből. Vasárnap már csak két nyitott kérdés volt: ki lesz a csoportelső illetve kié lesz a harmadik hely.

Először a korábbi két játéknap vesztesei csaptak össze Portguáliában. A Loznica és a Haladás ezen a délutánon már felszabadultan játszhatott a némileg tét nélküli derbin. Ennek is köszönhetően látványos megoldásokkal örvendeztették meg a főszereplők a nézőket, szurkolókat. Mindkét együttes nagyon igyekezett, hogy a nemzetközi porondtól szépen búcsúzzon.

Rosic révén szerezték meg a vezetést a szerbek, de a szombathelyiek nem adták fel és több veszélyes helyzetet dolgoztak ki. Hiába a nagy rohamozás és lőtt többet kapura a vasi együttes újabb gólokat a Loznica támadói jegyeztek. Nem adta fel a Haladás, és újult erővel támadtak. Dróth és Luiggi Longo révén a szépítésre is futotta a magyarok erejéből.

Az egyenlítés illetve a fordítás csak azért maradt el, mert a szerb kapus jó formában védett, így egyetlen góllal bizonyult jobbnak a Loznica, amely sikerével a csoport harmadik helyét is megszerezte. A Haladás bár mindhárom mérkőzését elvesztette, kiválóan helytállt és bizonyította, hogy joggal képviselte hazánkat Európa legjobb 16 együttese között.

Haladás VSE–Loznica-Grad 2018 (SRB) 2–3 (1–3)

Haladás: Alasztics M. – Luiggi Longo, Hajmási M., Arnon, Vas Á.
Csere: Gyimesi M., Homlok L. – Kovács M., Szalmás Z., Knizs O., Dróth Z., Vatamaniuc-Bartha D., Rutai B.
Vezetőedző: Felipe Conde

Gólszerző: Dróth (20′), Luiggi Longo (28′) illetve Rosic (6′, 13′), Machado (16′)

További eredmény:
Sporting CP (portugál)–Anderlecht (belga) 4–1 (2–1)

csütörtökön játszották:
Anderlecht–Haladás VSE 5–2
Sporting CP–KMF Loznica-Grad 2018 9–1

pénteken játszották:
Sporting CP–Haladás VSE 7–2
Anderlecht–KMF Loznica-Grad 2018 8–1

A csoport végeredménye: 1. Sporting CP 9 pont, 2. Anderlecht 6, 3. Loznica-Grad 3, 4. Haladás 0

Kapcsolódó írásaink

Futsal: a magyar válogatott 5 góllal legyőzte a svédeket

ĀEurópa-bajnoki selejtezőre készül a magyar futsalválogatott, amely hétfőn 2−2-es döntetlent játszott a svédekkel, akik öt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek. Szerdán Veszprémben ismét összecsapott a két együttes