Sport

A Ferencváros nyerte a derbit

A magyar bajnoki címvédő, éllovas FTC-Telekom 2–1-re legyőzte ősi riválisát, a vendég Újpestet a jégkorong Erste Liga pénteki rangadóján, ezzel újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

A Ferencváros nyerte a derbit
A Ferencváros nyerte a derbit
Fotó: Facebook/FTC Jégkorong

A zöld-fehérek a duplázó Adam Brady kevesebb mint három perccel a rendes játékidő vége előtt szerzett találatával nyertek. Az FTC sorozatban kilenc győzelemnél tart, míg az UTE – amely jól kezdte a szezont, de az utóbbi időben sérüléshullám tizedeli – az elmúlt öt meccsből csak egyet tudott megnyerni.

A mérkőzés végén az FTC átvehette a mindkét klubban megfordult Vígh Balázsról elnevezett vándorkupát. A játékos a 2017 januári veronai buszbalesetben hunyt el. A vándorkupát 2017-ben elsőként az UTE emelhette a magasba, majd sorozatban háromszor, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is a Fradi vihette haza. A 2021-es évi Vígh Balázs Vándorkupa-mérkőzés rendhagyó módon átkerült 2022 januárjára, amikor hosszabbításban sikerült elhódítaniuk a trófeát a lila-fehéreknek. Megtartani azonban már nem tudták, hiszen az FTC tavaly decemberben az Újpest otthonában, ugyancsak hosszabbításban 3–2-re megnyerte a találkozót.

A nap másik összecsapásán, az alsóházi együttesek csatájában a Feha19 egy héten belül a második győzelmét aratta, ezúttal hosszabbításban, a DEAC ellen.

Eredmények:

FTC-Telekom–UTE 2–1 (1–1, 0–0, 1–0)
DEAC–Feha19 2–3 (0–0, 1–1, 1–1, 0–1) – hosszabbítás után


A tabella:

1. FTC-Telekom 15 11 2 – 2 75–38 37 pont
2. Budapest JA 18 8 2 4 4 71–56 32
3. UTE 18 9 2 1 6 56–47 32
4. Gyergyói HK 19 8 3 1 7 69–59 31
5. Corona Brasov 18 9 1 – 8 60–60 29
6. DVTK Jegesmedvék 17 6 3 2 6 52–53 26
7. SC Csíkszereda 20 6 1 5 8 73–86 22
8. FEHA19 19 4 4 2 9 42–64 22
9. DEAC 18 5 2 2 9 49–64 21
10. Dunaújvárosi Acélbikák 18 4 – 3 11 43–63 15


Csíkszeredától három pont levonva.

Kapcsolódó írásaink