Sport

Szijjártó Péter: Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički–Ferencváros futballmeccs helyszínén

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy szokás szerint elrendelték a konzuli jelenlétet, hogyha adott esetben valaki bajba kerül, akkor kollégái azonnal tudjanak segíteni.

Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički–Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Szerbiában, két másik pedig már előtte a röszkei határátkelőnél, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a magyar szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter: Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički–Ferencváros futballmeccs helyszínén
Szükség lesz a szurkolókra is a Fradi november 30-i idegenbeli meccsén
Fotó: Facebook/FTC

„Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke–Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében, hogy segítsék a tervezett szurkolói konvoj áthaladását – közölte. –
És ugyanígy, akik majd visszafelé jönnek autóval, arra számíthatnak, hogy szintén két konzul kollégánk segíti majd az átlépésüket" – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy mind a határátkelőhelyen, mind pedig a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani.

Objektum doboz

Tájékoztatása szerint ez a határon főleg a konvojban, illetve autóbusszal érkezőket érinti majd.
„Ha ne adj' Isten, bárki bajba kerülne, akkor egyrészt a helyszínen lévő konzulokhoz lehet fordulni, másrészt pedig lehet hívni a +381 62 177 5580 ügyeleti telefonszámot" – mondta.

Kapcsolódó írásaink

Döntetlen a forduló rangadóján: PAFC – FTC 1–1

ĀEzzel csak egy pontot szerzett az FTC – amely éllovasként kezdte a 14. fordulót, így – a Paks mögé szorult, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, a Puskás Akadémia viszont maradt a harmadik helyen a tabellán