Sport

Németország lesz a magyarok ellenfele a Davis Kupa selejtezőjében

Németország lesz a magyar férfi teniszválogatott ellenfele a Davis Kupa februári selejtezőjében.

Németország lesz a magyarok ellenfele a Davis Kupa selejtezőjében
Fucsovics Márton
Fotó: AFP/Dimitar Dilkoff

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Malagában zajló DK-döntő vasárnapi zárónapján tartott sorsoláson eldőlt, hogy Nagy Zoltán kapitány együttese - amely nem volt kiemelt – idehaza csap össze a németekkel február 2-án és 3-án, vagy 3-án és 4-én. Legutóbb ugyanis, 2019 februárjában Németország volt a rendező, akkor a tartalékos magyar csapat két játszmát tudott nyerni az öt mérkőzés alatt Frankfurtban.

„Tudtuk, hogy nehéz ellenfélre számíthatunk, de lehetett volna kedvezőbb is a sorsolás” – nyilatkozta Nagy Zoltán. „Örülhetünk, hogy itthon játszunk. Ha azt nézem, hogy tavaly óta hova jutottak a mi játékosaink, akkor az mindenképp bíztató, és jó előjel. Fucsovics Marcival abban maradtunk, hogy tervezi a játékot a válogatottban, bízom benne, a legerősebb csapattal tudunk kiállni. Tatabánya minden szempontból pozitív, bevált helyszín az idén februári tapasztalatok alapján, hirtelen nem tudnék jobbat mondani, de a szövetség vezetésének a dolga, hogy döntsön. Remélem, hogy egy jó felkészülés után a játékosaink januárban olyan eredményeket érnek majd el Ausztráliában, ami az önbizalmukra is jó hatással lesz, és ütőképes csapattal tudunk kiállni február elején” – tette hozzá a szakvezető.

Németország és Magyarország 1936-ban csapott össze először a Davis Kupában, Düsseldorfban. A németek összesítésben 4–2-re vezetnek, a legutóbbi magyarországi találkozón hazai siker született 1978 júniusában: akkor Taróczy Balázs egyesben kétszer győzött játszmavesztés nélkül, és párosban is diadalmaskodott Szőke Péter oldalán.

A Marozsán Fábián, Piros Zsombor, Valkusz Máté, Füle Mátyás összeállítású nemzeti csapat szeptemberben 4–0-ra verte Törökországot a keszthelyi osztályozón, így jövőre ismét megküzdhet a DK-döntőbe jutásért. Legutóbb a válogatott februárban próbálkozott meg ezzel, de a tatabányai selejtezőben 3–2-re alulmaradt a franciákkal szemben.

Az idén döntős Ausztrália és Olaszország már biztosan tagja a 2024-es finálé 16-os mezőnyének, mint ahogy a szabadkártyás Spanyolország és Nagy-Britannia is.

Kapcsolódó írásaink