Sport

Edzőt már buktatott Benzema Szaúd-Arábiában

A volt francia válogatott a vereségek ellenére jól érzi magát a muszlim országban

Botrányosan sikerült az algériai származású, francia válogatott labdarúgó Karim Mostafa Benzema bemutatkozása új csapatában, az szaúdi al-Itthad együttesében, amely címvédőként csak hatodik helyen áll a bajnokságban, s a legutóbbi kilenc mérkőzésből csak kettőt nyert meg.

Edzőt már buktatott Benzema Szaúd-Arábiában
Benzema szerint a portugál edző miatt nem eredményes új csapata
Fotó: AFP/Ismael Adman Yaqoob

Meglepetést okozott júniusban a 35 éves Karim Benzema azzal, hogy 14 nagyon sikeres év – 648 mérkőzésen 354 gól és 25 trófea – után bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Real Madriddal, amit azzal indokolt meg: „Madridban akartam befejezni a pályafutásomat, de az élet adott még egy esélyt, s ezt a családomért ki akarom használni.”

Ez az esély sok millió dollár lehet, amelyet a szaúdi bajnokcsapat, az al-Ittihad ajánlott az aranylabdás játékosnak.

A futballistának négy gyermeke van, két lánya egy korábbi kapcsolatából, Chloe de Launaytól született. Melia 8 éves, Nouri 3, valamint van egy 5 éves kisfia is, Ibrahim, akinek Cora Gauthier az édesanyja. A negyedik gyermeke idén áprilisban született, akinek az anyja Jordan Ozuna hawaii modell.

Benzema ugyan új csapatában tíz mérkőzésen 5 gólt szerzett, s három gólpassza volt, de csapata bukdácsol a bajnokságban, 12 forduló után már 11 pont a hátránya a listavezető al-Hilallal szemben.

Sőt, hétfőn az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában 2–0-ra vereséget szenvedett az iraki Al-Kuva Al-Dzsavija csapatától. A spanyol Relevo értesülése szerint a vereség után Nuno Espíríto Santo vezetőedző élesen kritizálta játékosait, amire Benzema szóváltásba keveredett vele, s vitájuk tettlegességig fajult az öltözőben.

A botrányos eset után a klub vezetése úgy határozott, hogy a jelentős végkielégítés ellenére szerződést bont Nuno Espírito Santóval, s ideiglenesen Hasszan Kalifa másodedző készíti fel a csapatot.

Benzemát néhány hete Gérald Darmanin francia belügyminiszter azzal vádolta meg, hogy kapcsolatban áll a Muszlim Testvériséggel. A volt válogatott játékos ezt tagadta, rágalmazásért feljelentéssel fenyegette meg a belügyminisztert. Köztudott, hogy algériai származású Benzema gyakorló muszlim, s ez is közrejátszott abban, hogy családjával Szaúd-Arábiába költözött.

Az arab országbaj bajnokságának honlapja a botrányos eset után Benzemáról közölt cikket Érzem az itteni emberek szeretetét címmel. Ebben a futballista elmondta: „Amikor Mekkába utazol, az igazságban vagy… Jól és tisztán érzed magad. Egyszerűen kivételes érzés. Szeretném, ha egy napon minden muszlim megtapasztalná ezt. Szaúd-Arábia muszlim ország, és tárt karokkal fogadtak” – nyilatkozta Benzema, aki egyelőre nem jelent erősítést csapatának, de ez a meccs már inkább a pénzről szól.

Kapcsolódó írásaink