Sport

Salamon hisz a DVTK feltámadásában – INTERJÚ

A napokban lesz hetvenöt éves, s bár azt mondja, nem érzi a korát, mégis „visszavonult a futballtól”, az őszi idényben már nem járja, pontosabban, nem hivatalból járja futballpályákat Salamon József. Az egykoron kétszeres MNK-győztes csapat tagja, a háromszoros válogatott védő, amint a miskolci városi szolgáltatótól nyugdíjba ment, az MLSZ ellenőre lett, de mint most honlapunknak elárulta, már ennek is vége. Már csak igazán hobbiból jár meccsre. És persze bízik a DVTK feltámadásában.

Salamon hisz a DVTK feltámadásában – INTERJÚ
Salamon József
Fotó: Facebook/Diósgyőri VTK (DVTK)

– Él még Miskolcon az egykoron parádézó DVTK emléke?

– Na, éppen jókor kérdi, éppen öt perce szólított meg az utcán egy asszonyság: „Ugye, Oláh Ferinek tetszik lenni.” Hát mit mondjak? Megdöbbentett és meg is hatott. Vállalnám ugyan az oláhferiséget, jó focista volt, ma is remek ember, de én Salamon vagyok. Salamon József. Ez ellen nincs mit tenni, meg nem is lenne értelme.

– Úgy tudom, még mindig járja a pályákat, dolgozik, MLSZ-ellenőr az ál-Oláh.

– Rosszul tudja, bár valóban járom a pályákat, de már nem oda megyek, ahová küldenek. Az ősztől befejeztem az ellenőrködést.

– Miért? Megunta? Elfáradt?

– Nem is tudom igazán. Talán fárasztott a sok utazás, no meg elég sok rossz meccset láttam életemben, már untam. Most meg, ha rossz a meccs, csak magamra haragudhatok, hogy miért ide jöttem

– Nem a csapatokra, a játékosokra kellene haragudnia?

– Hát tulajdonképpen igen, de most nyomul a DVTK, egyre több az ügyes gyerek. Egyetlen gond, hogy talán több lehetne a diósgyőri. Én itt születtem, itt élek, én itt lettem valaki.

– Ez manapság sajátságos jelenség, már magyart is alig találni a csapatokban. Egy külföldit nem lehet szeretni?

– Lehet. Talán engem is szerettek Szalonikiben, legalábbis úgy emlékszem.

– Jól tudom, hogy két évet légióskodott Lóránt Gyula kezei alatt?

– Igen, illetve nem. A PAOK-nál töltött két év az rendben van, de szegény Lóránt már az első évemben meghalt. Egy Olimpiakosz elleni meccsen fordult le a kispadról. Amint nyomkodták, élesztgették, rögtön éreztem, hogy nem lehet már rajta segíteni.

– Egyébként milyen edző volt?

– Kemény, mint az életben is. De előtte a Bayernnél sem kereste a játékosok kegyeit. Szigorú, következetes, de egyenes ember volt.

– És Szabó Géza?

– Mit mondhatnék rosszat róla? Ő csinált belőlünk csapatot, a csapat csinált belőle edzőt.

– Tarjánból érkezett.

– Igen, de a szakmában, a pályákon névtelen testnevelő volt.

– De a csapat eredményeivel ő is kinőtte magát.

– Igen. Jöttek az eredmények, a bronzérem meg a két kupagyőzelem, nem lehetett nem észrevenni a diósgyőri feltámadást.

– Mégis, Szabó mester mivel volt jobb az elődeinél, utódainál?

– Szigorával, egyszerűségével. Meghajtott bennünket, rohantunk hegyre fel, volt is erőnlétünk. És persze ő is tudott csapatot csinálni, volt fazonja a játékunknak.

– Imádta is a csapatot a híres DVTK-tábor.

– Igen, látványt kapott a pénzéért és a lelkesedéséért.

– Hajtottak és játszottak, Lakat Károly doktor a Diósgyőrre építette az olimpiai válogatottat.

– Én most is úgy gondolom, rászolgáltunk.

– Pedig akkoriban jóval nehezebb volt vidékről valamelyik válogatottba bekerülni.

– Igen, éreztük. De Karcsi bácsi látott a pálya szélén is, s értett a nyelvünkön, tudta, kivel hogyan kell beszélni.

– Feszült egyfajta vidék–főváros ellentét.

– Meglehet. Nekünk, úgymond falusiaknak, kisebb volt az önbizalmunk, bár a játékosok között nem volt semmi okoskodás vagy lenézés. Egyszerűen nehezebben vettek észre bennünket, vidékieket.

– Azért így is eljutott a válogatottig.

– Igen, elvittek az eredmények. Mondanom sem kell, mennyi volt ebben a társak érdeme. Meg hát a vezetőké és a szurkolóké is, hiszen valósággal tenyerén hordozott bennünket a klub és a város.

– Nem lehetett volna több az a három válogatottság?

– Talán lehetett volna, ha kicsit fiatalabban kerülök be a csapatba. De számomra ez a három is csoda, hiszen akadt jó néhány remek játékos, akinek még ennyi sem jutott. Akkor kicsit nehezebben ment, és nem csupán vidéki polgárlétünk okán.

– Úgy látja, most könnyebb ez is?

– Föltétlenül. Még akkor is, ha Marco Rossi kivételes csapatot hozott össze, amely számára szinte nincs lehetetlen, a kohézió mindent legyőz.

– Ez megeshet a DVTK-val is, eljöhet a második aranykor?

– Miért ne. Mint mondtam, sok az ügyes srác, van néző, illetve inkább szurkoló, és gondolom, némi pénz is akad. Jó lenne ismét nemzetközi kupában szerepelni, megérdemelné a miskolci tábor.

Kapcsolódó írásaink