Sport

Golden Boy-díj: Kerkez Milos is ott van a döntősök között

A díjról ötven futballszakíró dönt, Magyarországról Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke szavaz

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Bournemouth védője az év legjobb 21 év alatti, Európában játszó labdarúgójának kiosztott elismerés finalistái között szerepel – közölte az nso.hu.

Golden Boy-díj: Kerkez Milos is ott van a döntősök között
Kerkez Milos
Fotó: AFP/NurPhoto/Robert Szaniszlo

A jelöltek közül húszan a Football Benchmark adatai alapján összeállított ranglista alapján kerültek kiválasztásra, míg további ötöt az olasz Tuttosport szerkesztősége választott ki.

A szakemberek öt játékosra voksolhatnak, akik 10, 7, 5, 3 és egy pontot kapnak.

A Tuttosport által közzétett listájáról a szurkolók is kiválaszthatják kedvencüket, ide kattintva lehet szavazni.

Kerkez előtt két magyar labdarúgó szerepelt a listán: először 2009-ben az akkor a Bariban futballozó Koman Vladimir – azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hányadik lett, csak azt, hogy az akkori 40 jelöltből 26-an kaptak szavazatot, köztük ő is. 2020-ban Szoboszlai Dominik kapott helyet a rangsorban: a válogatott csapatkapitánya még a Red Bull Salzburg játékosaként 8. helyezést ért el.

A 2023-AS GOLDEN BOY-DÍJ DÖNTŐSEI
Jude Bellingham (angol, Real Madrid), Jamal Musiala (német, Bayern München), Xavi Simons (holland, RB Leipzig), António Silva (portugál, Benfica), Alejandro Balde (spanyol, Barcelona), Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen), Benjamin Sesko (szlovén, RB Leipzig), Giorgio Scalvini (olasz, Atalanta), Rasmus Höjlund (dán, Manchester United), Levi Colwill (angol, Chelsea), Johan Bakayoko (belga, PSV Eindhoven), Kerkez Milos (magyar, Bournemouth), Arthur Vermeeren (belga, Royal Antwerp), Evan Ferguson (ír, Brighton), Lucas Gourna-Douath (francia, Red Bull Salzburg), Warren Zaire-Emery (francia, Paris Saint-Germain), Ousmane Diomandé (elefántcsontparti, Sporting CP), Arnau Martínez (spanyol, Girona), Mathys Tel (francia, Bayern München), Andy Diouf (francia, Lens), Arda Güler (török, Real Madrid)
Bilal el-Hanusz (marokkói, Genk)
Martin Baturina (horvát, Dinamo Zagreb)
Joao Neves (portugál, Benfica)
Lamine Yamal (spanyol, Barcelona)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Zsolt is a keretben

ĀRossi kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a névsort, amellyel megkezdi majd a felkészülést