Sport

Négyszáz liter olajat akartak önteni a kerékpárosok elé egy hídról + VIDEÓ

A tartályokat bokrok között rejtették el

Egészen elképesztő hír lengi be a spanyol kerékpáros-körversenyt, a Vueltát, amely a Tour de France és a Giro d’Italia után a harmadik legrangosabb viadal a műfajban. A rendőrség letartóztatott négy személyt, akik még a hétfői, harmadik szakaszon egy hídról négyszáz liter olajat akartak zúdítani a mezőny elé. Ám az is hihetetlen, hogy az illetők jelenleg szabadlábon vannak – számolt be a Magyar Nemzet.

Négyszáz liter olajat akartak önteni a kerékpárosok elé egy hídról + VIDEÓ
Vuelta Extremadura kerékpárverseny
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

A spanyol rendőrség bejelentette, hogy a Vueltán hétfőn súlyos szabotázskísérletet akadályozott meg, amelyet a Katalónia függetlenségét kívánó, CDR elnevezésű radikális szervezet tervezett végrehajtani. A Vuelta harmadik szakaszán egy hídról négyszáz liter olajat öntöttek volna az útra egy csövön keresztül, amikor a mezőny odaérkezik. Két, egyenként kétszáz literes tartályuk volt, időzítővel ellátott szelepekkel. A tartályokat bokrok között rejtették el, de a rendőrség még időben rajtuk ütött, és négy személyt letartóztatott. A bíróság azonban a további vizsgálatig szabadlábra helyezte őket, azzal a kikötéssel, hogy nem közelíthetik meg ötszáz méterre a Vueltát – írták.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink