Sport

Rasszista botrány is lehetett volna az atlétikai vb-n

De nem lett, mivel egy színes bőrű sportoló nem állt szóba a fehér riporterekkel, és nem fordítva

Most képzeljük el, hogy az atlétikai világbajnokságot a szubszaharai Furkina Basoban rendezik, és a 101 méteres női harántfutás győztese, a kétméteres normann amazon, Christine Blanc a futam végén elsiet a színes bőrű újságírók sorfala mellett, majd megáll a piréz állami tévé riportere, a nem csak nevében fehér Adam White-nál, és csak neki nyilatkozik. Vajon mit kapna ezért a nemzetközi sajtótól és az egyenlősdit játszó civil szervezetektől? Biztosan nem azt, amit most a királynőként ünnepelt Sha'Carri Richardson! Miért?

Rasszista botrány is lehetett volna az atlétikai vb-n
Sha'Carri Richardson a budapesti atlétikai vb női 100 méteres síkfutásának döntője után
Fotó: MH/Purger Tamás

A 23 éves Richardsonról hétfő óta ódákat zengenek. Olyanokat olvashatunk róla, hogy a budapesti vb-n a legrosszabbnak számító kilences pályán 10,65 másodperces világbajnoki csúcsot repesztett a női 100 méteres síkfutás döntőjében. Néhol pedig azt, hogy az internet megátalkodott népe összehangolt támadást intézett ellene – nyilvánvalóan azért, mert az amerikai sportoló történetesen egy, a múltban drogproblémákkal küzdő, biszexuális fekete atléta.

Mi ezzel a probléma? Kezdjük a végéről! Sha'Carri Richardson szerint azzal mész a pályára, aki vagy. És ugyanígy az atléta is része az életednek. A kettőt nem lehet különválasztani.

Ha ezt, amit kedden az AP-nek nyilatkozott, komolyan gondolja, akkor tényleg nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit hétfőn este az arénában művelt: megfutotta a rekordot, aztán átlépett minden fehér bőrű újságírón, elutasította az interjúkérelmüket, és a sorból kiválasztotta az egy szem hozzá hasonlót, a jamaicai televízió színes bőrű riporterét. Csak vele állt szóba.

Egy olyan világban, ahol napokon keresztül foglalkoztatja a médiumokat, hogy Bradley Cooper antiszemita-e, mert hagyta, hogy egy filmszerep miatt műorrot ragasszanak rá a maszkmesterek, vagy rasszista botrány kerekedik abból, hogy az IKEA menzáján dinnyével kínálják a vásárlókat, akiknek az őseit (talán) néha csak ezzel etették (150 évvel ezelőtt) a rabszolgatartók – elsőre furcsának, és a kettős mérce ordító megnyilvánulásának tűnik, hogy szinte senkinek nem éri el az ingerküszöbét az, ha Sha'Carri Richardson faji alapon válogatja meg, kivel áll szóba a médiamunkások közül.

Ahol ez az ügy mégis előkerült, arról írnak, hogy az X-en (Twitteren) összehangolt támadás indult a szegény Richardson ellen, mert többen megosztottak egy felvételt, amin az eset látható. Majd hozzáteszik, hogy a sportoló viszolygása a „mainstream médiától” emberileg teljesen érthető, mert pár éve kikezdték, amikor füvezés miatt egyhónapos eltiltást kapott.

Az igazság a maga teljes terjedelmében persze az, hogy az ígéretes karrier előtt álló atléta pozitív drogtesztje ugyanúgy téma volt, mint egykor Michael Phelpsszé. Csak Phelps esetében a legtöbben úgy vélték, hogy a magánélet és a sporttevékenység nem választható el egymástól, az úszó milliók példaképe, ezért a legkisebb botlást sem engedheti meg magának.

Ezzel, mint fentebb írtuk, elvileg Richardson is egyetért, az ő esetében viszont a botrány idején a felelősség méricskélése nagyon gyorsan átalakult sajnálkozássá: szegény megzuhant, mert elhunyt az anyukája, egyébként is nehéz élete van, de ezt el kell választani attól, amit a pályán nyújt – nagyjából ez volt a mainstream média narratívája.

Szóval, igen. Ez kettős mérce. Ugyanakkor semmiféle következetlenség nincs benne. A sajtó és a nyugati értelmiség egy jelentős része az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek” elve alapján szelektál. Kiváló példa erre az, amikor is az ukránok által leporolt náci szimbólumokat, a Consul I fedőnéven német ügynökként is dolgozó Andrij Melnyiket és a népirtásokért felelős Sztyepan Banderát mosdatják, miközben az SS díszelgőjére semmiben sem hasonlító magyar gárdás pincérmaskaráról annak idején gond nélkül bebizonyították, hogy igenis olyan, mint a Hugo Boss tervezte egyenruha.

Vagy egy másik példa: Elon Musk szóvá tette, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban egy választási gyűlésen a politikusok egy stadionnyi emberrel együtt énekelték az „Öld meg a búrokat” című nótát, aztán végül Musk lett majdhogynem rasszista, és Johannesburgtól Washingtonig minden liberális médium azt igyekezett bizonygatni, hogy a dalban szereplő búr szó parasztot is jelent, ezért nem kell komolyan venni. Nem mellesleg a fiatalok szeretik, és a dalnak identitáserősítő szerepe van a feketék körében.

Egyébként Sha'Carri Richardson valószínűleg nem rasszista, csak egy sértett, biszexuális fekete atléta, aki időnként elszív egy füves cigit – és ez pont annyira független a sportteljesítményétől, mint Grosics Gyuláétól az, hogy gyerekként valamiért csatlakozott az SS Hunyadi hadosztályhoz. Éppen ezért fontos kihangsúlyozni: ez a cikk nem róla szólt, hanem azokról, akik a függetlenség és az objektivitás jegyében Jupiterekre és kis ökrökre osztanak mindent és mindenkit.

Kapcsolódó írásaink