Sport

Kajak-kenu-vb: a női négyes tagjai jó érzéssel várják a versenyt

A kajak négyes legutóbb négy éve diadalmaskodott a vb-n

A női kajak négyes tagjai, így Hadvina Dóra és Gazsó Alida Dóra kifejezetten bizakodóak az egységgel kapcsolatban a jövő szerdán kezdődő, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.

Kajak-kenu-vb: a női négyes tagjai jó érzéssel várják a versenyt
Gazsó Alida Dóra kifejezetten bizakodó a vb előtt
Fotó: Facebook/MKKSZ

„Az összes négyesben benne voltam 2019 óta. Kezdem azt érezni, hogy öregszem" – mondta nevetve a 23 éves Gazsó az M4 Sportnak Szolnokon, ahol a női válogatott készül. „Már azt érzem, egész tapasztalt vagyok a négyesek szempontjából. Remélem, olyan eredményünk lesz, mint 2019-ben, amikor stroke voltam."

Négy éve Gazsó mögött, Medveczky Erika, Csipes Tamara és Hadvina – akkor még Bodonyi – Dóra ült a hajóban. A kétszeres világbajnok Gazsó szerint jó előjel, hogy egy kivétellel ugyanez lesz az összeállítás a németországi vb-n is, a Medveczky helyett csapatba kerülő Rendessy Eszter a fiatalságot képviseli.

„Már a krakkói Európa Játékok után beszéltünk a négyesről. Csipes Tamarával úgy gondoltuk, hogy a párost kicsit hátrébb helyezzük, és beülünk a négyesbe, mert kell a négy kvóta" – mondta Gazsó, aki az ülési sorrend megváltoztatásáról is beszélt, eszerint hátulról Csipes nem tudott irányítani, ezért most mögötte kettes pozícióban fog evezni, ahonnan már tud irányítani.

Gazsó hozzátette, a két olimpiai bajnok, Csipes és Hadvina „rendben érzi" a négyest, ezért mindenképpen a dobogó a cél, a legfontosabb viszont a kvóta megszerzése, amihez a hat között kell végezni.

„Hálás vagyok, és köszönöm a bizalmat a kapitánynak, mert a válogatókon nem úgy teljesítettem, ahogy azt vártam. A lehetőség által jó formába tudtam lendülni. Jó időket megyek egyesben is, és négyesben is megtaláltam a helyemet" – fogalmazott Hadvina, aki tagja volt a tokiói játékokon aranyérmes kvartettnek. – „Vannak jó és rossz edzéseim, de ha jól megy, közel vagyok a 2021-es önmagamhoz. A kislányom születése után vannak hullámvölgyek, de már nem annyi, mint eddig".

A Duisburgban párosban induló Fojt Sára arról beszélt, két éve nem gondolta volna, hogy idáig eljut, mert tavaly és idén is olimpiai számban szerepelhet a felnőtt világbajnokságon, pedig az ifik közé is csak 2021-ben robbant be.
„Szeretek csapathajót menni, mert nekem ott elöl nagyon gyors. Még mindig gyűjtöm a tapasztalatokat, de könnyebben tudok odaállni a rajthoz, hogy nem ez lesz az első vb-m. Szeretnénk jó pályát menni, abban bármi benne lehet, de a kvótát mindenképpen célunk megszerezni. Ha még az érem is összejönne, az nagy dolog lenne" – mondta a 20 éves kajakos.

Társa, Pupp Noémi elárulta, a legutóbbi időre menés a várakozásoknak megfelelő eredményt, sőt talán egy picit jobbat is mutatott.
„Megkönnyítené a dolgunkat, ha ki lehetne hagyni a középfutamot, emiatt nagyon kell nyomni az előfutamot is" – tekintett előre Pupp.

Gyorsasági kajak-kenuban, férfi és női kajakban hat-hat, férfi és női kenuban pedig három-három kvóta gyűjthető, az indulási jogok nagy hányada Duisburgban talál gazdára, ahol jövő szerdától vasárnapig rendezik a vb-t.

Kapcsolódó írásaink