Sport
Gyász: Elhunyt Török Péter korábbi MLSZ-főtitkár és Magyar Kupa-győztes edző
A szakembert hosszan tartó, súlyos betegség után 82 éves korában érte a halál

Török Péter
Fotó: Facebook/Szombathelyi Haladas
Később a görög Olimpiakosz Pireusznál volt másodedző Komora Imre mellett, majd a norvég Myre csapatának szakmai munkáját irányította. A kilencvenes évek elején ismét a Haladásnál volt vezetőedző, majd legnagyobb sikerét a Kispest-Honvéd kispadján érte el, ugyanis 1996-ban elhódította a Magyar Kupát a piros-feketékkel.
Sportvezetőként két időszakban a Haladás VSE ügyvezető elnökeként tevékenykedett, majd 1987-ben az MLSZ közgyűlése az első önálló főtitkárának választotta meg, ezt a munkakört 1989 decemberéig látta el.