Sport
Kovács tanár úr: A Honvéd visszamenetel az élvonalba
– Tanár úr! Szeret gyerekekkel dolgozni?
– Nagyon. Szeretem azokat a dolgokat, amelyek közösségi munkát eredményeznek, ezért is imádtam annyira csapatban játszani. Most a testnevelésórák megtartása a feladatom, és élvezem, hogy fiatalokkal lehetek együtt, s alakíthatom talán az elméjüket is.
– A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában és Gimnáziumban a diákok tudják egyáltalán, ki tanítja nekik a bukfencet meg a szekrényugrást?
– Azt, hogy focista voltam, gondolom, sokan tudják, de évi száznyolcvan tesi óránk van közösen, s a harmadik óra után „csak” a tesitanár vagyok, akinek lehetőleg minél hatékonyabb órát kell tartania.
– Mesél nekik néha arról, hogy milyen gólokat rúgott, és utána milyen érzés égre dobni a két kezet?
– Ha nagy ritkán mesélek erről az időről, akkor is inkább a sikerek vagy a kudarcok feldolgozása jön szóba.
– Könnyen tud fegyelmet tartani?
– Ezzel, azt hiszem, nincs gondom...
– Mennyit futballoznak az órákon? Beszáll néha hozzájuk?
– Egy évben maximum kétszer-háromszor kerül elő a focilabda. Nem az a típusú testnevelő vagyok, aki bedobja a labdát, hogy na, itt van, játsszatok. Évente egyszer éjszakai foci van a gimiseknél, ott a tanári csapat tagja vagyok, és rendszerint kikapunk, és mindig sportszerűen viseljük el a vereséget.
– És mi van a Honvéddal? Úgy tudom, tartja a kapcsolatot a régi társakkal.
– A Honvéd mindig ott lesz valahol a közelemben, az életem egy jelentős időszakában a fő helyen volt. Remek dolog bármikor összefutni a régiekkel, a héten például a Lippai Sanyival beszélgettünk egy jót a csapatról.
– Nyilván, hiányzik a közösség, a valahova tartozás érzése, s talán ezért is vállal, mint most is, az atlétikai vébé idején, önkénteskedést.
– Szeretem, ha visszaadhatok valamit a sportnak, és mellesleg láthatom az új atlétikai stadiont. No, meg a versenyeket, világcsúcsokat. A vébé augusztus 19-étől 27-éig tart, és utána nem biztos, hogy sokat leszek a sportág közelében, bár az Ikarusnak van atlétikai szakosztálya is!
– Sokadik válságát éli most a kispesti klub, nem keresték, nem kérték, hogy segítsen?
– Volt róla szó, hogy a volt játékosokkal elbeszélgetnek három csoportban, Eddig két csoport már bent volt Kun Gergelynél, gondolom én, a harmadik csoport tagja lehetek.
– Jár egyáltalán Honvéd-meccsre?
– Ha tehetem, a hazai meccseken ott vagyok, de Csákváron idegenben is megnéztem a csapatot.
– Persze, ettől még nem lesz masszívabb a Honvéd, bár nem létezik, hogy Esterházy, Garaba, Bodonyi, Nagy Anti és még sorolhatnám a neveket, nem tud semmit segíteni. Nem lehet, hogy túl sok a segíteni akaró ember, és a sok-sok jóindulat kioltja egymást?
– Nagyszerű játékosok fociztak a klubban, bár mondjuk ebből még nem fakad egyértelműen, hogy ugyanők remek vezetők is lennének. De a nevek közül kihagyta Détári Dömét, én neki is adnék valamilyen szerepet. Amikor az új tulajdonosi kör átvette az egyesületet, akkor azt javasoltam, hogy minden akadémiai korosztályhoz tegyenek két-három volt játékost, hogy segítsék a fiatalokat. Az eltelt idő alatt már kiderült volna, hogy ki az, akire lehet számítani, és ki az, aki kapufa.
– Elsősorban anyagi vagy erkölcsi válságban van a klub?
– Ha tudnám a tyúk vagy a tojás elsőségének kérdésére a választ, akkor erre is tudnék felelni. De nem akarom megkerülni a kérdést, tehát kívülről úgy látszik, hogy mindkettő igaz.
– Közben meg sikeres a klub futballakadémiája, s azt hallani, olvasni, hogy ez a játékos meg az a játékos is Honvéd-nevelés.
– Talán már az akadémia fénye is kopni látszik, és ez az egyik legnagyobb gond most a klubnál, szerintem.
– Van már sikeres tanítványa? Mondjuk, csúcstartó, ilyen-olyan bajnok, NB I-es csapattag?
– Csak olyan van, aki rajtam keresztül jött az Ikarusba, majd onnan elvitte a Honvéd. A közeljövőben ilyen gyerekből szeretnék minél többet elindítani a pályán. Lehetőleg Kispesten.
– Azt hallani, hogy a Facebookon is csatázott, rendszeresen leírta véleményét a csapat teljesítményéről. Hát, az nem kimondottan tanári munka, sportvezetői feladat.
– Rengeteg ismerősöm van aki biztat erre, és néha a legváratlanabb helyzetekben mondja, hogy olvasta ezt vagy azt a bejegyzésemet. Viszont nagyon nem szeretnék megmondó ember lenni. Nincs nálam a bölcsek köve!
– A szurkolókkal is baja van? Lehet, egyesek túlszeretik a csapatot, a daliás időket, a Kispest nagy napjait idéznék vissza, ha nem is egyenesen Puskásékat, de legalább a Kovács Kálmán-féle csapatot.
– Én a Nagy Anti–Détári csapatban hiszek, de ez is ízlés kérdése.
– Lesz még nagy a Kispest?
– Remélem!
– Kováccsal?
– A fradista Lisztes példája után talán az unokámban még bízhatok...
– Úgy tudom, a nagypapának is labda volt a jele az óvodában.
– Tényleg az volt. Jövőre megy oviba a srác, de a labda sajnos már foglalt. Remélem segíthetek neki, hogy megszeresse ezt a gyönyörű játékot, bár már jó úton van. Az apja Zsámbokon elnök és edző egy személyben.
– A futballban állandó az eredménykényszer, s bizony, hamar elfogy a türelem. Úgyhogy a Honvédnél is bizonyára sürgetnék, hogy felnőjön egy jó generáció. Segítene ebben?
– Kár is kérdezni.
– Ez ugyan még sokat nem jelent, ettől még nem veri végig a hazai mezőnyt a csapat. Ön pedig, gondolom, önként nem jelentkezik, nyomulni nyilván nem akar.
– Azért ki lehet jelenteni, hogy az idei bajnokságban, a másodosztályban nélkülem is több siker vár a csapatra. A Honvéd visszamasírozik az élvonalba.
