Sport
Kajak-kenu ob – Több mint 1700 versenyző a szegedi Maty-éren csütörtöktől vasárnapig
A felnőtt ob-val azonos időpontban és helyszínen rendezik meg a gyermekkorosztály bajnokságát

A hazai szövetség honlapjának szerdai összeállítása szerint a felnőtt ob-val azonos időpontban és helyszínen rendezik meg a gyermek- és a kölyökkorosztály magyar bajnokságát, a Kolonics György-emlékversenyt, amelyen tavaly 79 egyesület 1500 fiatal sportolója vett részt, és várhatóan ezúttal is hasonló lesz a létszám.
A felnőtteknél az Európa-bajnok kenus, Balla Virág volt a tavalyi ob legeredményesebb versenyzője öt arany- és egy ezüstéremmel, ő a mostani hétvégén viszont csak négy számban indul, mert az 500 és 1000 méter egyes mellett párosban Molnár Rebekával 200 és 500 méteren áll rajthoz.
A kajakosoknál K–1 500 méteren a magyar bajnoki címének megvédésére készül az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint, K–1 1000 méteren pedig 2021 után győzhet újra, tavaly ugyanis ebben a számban nem indult.
Sűrű program vár Lucz Annára és Kiss Blankára, ők ugyanis a K–2 200 és az 500 méter mellett ezúttal 1000 méteren, valamint az újpesti négyes tagjaiként 200 és 500 méteren is érdekeltek lesznek. Egyéniben Lucz 200 és 500 méteren, Kiss pedig 200-on indul.
A férfi kenusoknál Fejes Dániel esélyesnek számít egyesben 500 és 1000 méteren is, de kihívói között ott van többek között Fekete Ádám, Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid vagy akár Buday Domonkos.
A nőknél C–2 200 és 500 méteren a Nagy Bianka, Bragato Giada kettős a favorit, és ők 1000 méteren is elindulnak majd.
A férfi K–2 200 és K–4 200 méter döntője az idei magyar bajnokságon is a Séra Miklós-emlékfutam, tisztelegve a legendás edző emléke előtt.
A szegedi Maty-érre az országos bajnokság ideje alatt ingyenes a belépés a szurkolók számára.