Sport

A sötétbe ugró Fradi a Bajnokok Ligája főtábláját szeretné elérni

A Ferencváros labdarúgócsapata kedden este magyar idő szerint 20.45-kor lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjében a KÍ Klaksvik ellen. A találkozó előtt néhány órával az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás nyilatkozott az Origónak Tórshavnban.

A sötétbe ugró Fradi a Bajnokok Ligája főtábláját szeretné elérni
Fradi
Fotó: MH

Az Origo kiküldött munkatársa, Lantos Gábor helyszíni jelentése Tórshavnból, a Feröer-szigetekről.

Miközben az európai topligák nemzetközi kupainduló csapatai ezekben a napokban kezdik meg a felkészülést, a Fradinak máris tétmérkőzést kell játszania a Bajnokok Ligája selejtező 1. körében. Hajnal Tamás szerint alapvetően ezzel nincsen gond, persze sokkal jobb lenne, ha a mindenkori magyar bajnok csak a második körben kezdene a kvalifikációban: „Nagyon jó lenne, ha egyszer azt érnénk el, hogy a magyar bajnokságot az UEFA olyan magasra rangsorolja, hogy ne kelljen rögtön az első selejtezőben játszani, de amíg ez nem következik be, addig nekünk ezekkel a körülményekkel kell szembenézni és játszani. Ezért ezzel a kérdéssel külön nem foglalkozunk, tudjuk, milyen nehézségekkel jár mindez. Sok olyan ismerősünk van, akik csodálkoznak azon, hogy a Fradi már meccset játszik, miközben náluk csak most érkeznek vissza a szabadságról a játékosok.

Rövid és intenzív felkészülés van a Fradi mögött. Ráadásul a válogatott játékosok csak a második edzőtáborra tudtak csatlakozni hozzánk. Most csak azt tartjuk szem előtt, hogy az első selejtező fordulóban sikerrel vegyük az akadályt és a második körbe tudjunk jutni. Minden külső tényezőt ki kell zárni és csak a továbbjutásra koncentrálni” – mondta Hajnal.

– Milyen lesz az új Ferencváros?

– Bízom abban, hogy sikerült olyan minőségű és karakterű játékosokat szerződtetni, akik minden mérkőzésen a maximumot ki tudják tenni a pályára. Hogy mindez milyen eredményekkel párosul, azt most nem tudom előre megmondani. Nagyon bízom abban, hogy a magyar bajnokságban meg tudjuk őrizni azt a dominanciát, amit az elmúlt években felépítettünk. Nemzetközi szinten továbbra is szeretnénk versenyképesek lenni, a legmagasabb szintet tűztük ki magunk elé, hogy a BL-csoportkörben tudjunk szerepelni. Ezért szállunk most harcba.

– Ami a Fradival most történik, az ugrás a sötétbe?

– Annyiban igen, hogy most kicsit más a kiindulási pont, mint a korábbi években. Az eddigiekhez képest lényegesen több új játékos érkezett hozzánk a nyáron. Az első tétmérkőzés az idényben akkor is nehéz, ha egy teljesen kész, összeszokott csapattal indulsz harcba, mert ebben az esetben sem tudod pontosan, hogyan állsz, hol tartasz. A felkészülési meccsek hangulata teljesen más.

Olyan csapat lesz kedden az ellenfelünk, amely ritmusból jön, hazai környezetben, műfüves pályán játszik. Nekünk az a feladatunk, hogy teljes erőbedobással, maximális odafigyeléssel fókuszáljunk erre a mérkőzésre.

– Egy évvel ezelőtt a BL-selejtező első körében a kazah Tobol ellen 0–0 volt az első, idegenbeli meccs eredménye. Akkor néhányan fanyalogtak, de a visszavágón elért 5–1-es győzelem mindenki lecsendesített. Most mit szólna egy döntetlenhez a KÍ ellen?

Két meccsen dől el a továbbjutás. Mi mindig győzni szeretnénk, ez lesz a cél. Manapság az európai fociban mindenkit tisztelni kell. A Klaksvik Feröer bajnoka, ezek nem véletlen dolgok. De két meccs alapján az a célunk, hogy mi jussunk tovább.

– Érdekes, amit a helyiek mondanak, mert ők úgy vélik, hogy a KÍ csapatának a Fradi olyan, mintha a Barcelona jött volna el Feröerre.

– Mindenképpen megtisztelő az, hogy így gondolkodnak, ezt azzal értük el, hogy az elmúlt években sok olyan nemzetközi mérkőzést játszottunk, amellyel kivívtuk az ellenfelek tiszteletét. De nem hagyjuk magunkat elaltatni ezektől a szavaktól. Ezt is ki kell zárni, mint annyi minden mást, aztán majd a két meccs után mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket.

– Kimondták: a BL-csoportkör a cél. Ezzel feljebb került a léc?

– Amikor a Fradi pályára lép, mindig a legmagasabb célokat kell kitűzni magunk elé. Tudjuk, s a tavalyi év mutatta meg, hogy egy jó Európa-liga szereplés mit jelent a klubnak. Mind a játékosoknak, mind a szakosztálynak. De akkor sem szabad elkeseredni, ha nem a BL, hanem az EL, vagy EKL csoportkörében kötünk ki. Lépésről lépésre kell haladni, s nagyon remélem, hogy a BL főtáblája lesz idén a végállomás.

Kapcsolódó írásaink