Sport

NBA: bajnok a Denver Nuggets!

47 éves története során először nyerte meg az NBA-t a denveri csapat

A Denver Nuggets Nikola Jokics és Jamal Murray remek második félidei teljesítményével hazai pályán 94–89-re nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének ötödik mérkőzésén, így a párharcot 4–1-re lezárva lett a 2022–2023-as idény bajnoka – tudósÍtott az nso.hu.

NBA: bajnok a Denver Nuggets!
A szerbiai Zomborban született Nikola Jokics a döntő legjobb játékosa címet (MVP) is bezsebelte
Fotó: Bart Young / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP

A Miami Heat szempontjából volt fontosabb az ötödik mérkőzés, hiszen a Denvernek még volt hibázási lehetősége, ennek megfelelően Eric Spoulstra csapata az első félidőben 39–29-re, majd közvetlenül a nagyszünet előtt 51–42-re is vezetett.

A fordulás után viszont Nikola Jokics és Jamal Murray is szórta a pontokat, a harmadik negyed végére pedig minimálisra csökkentette a különbséget (70–71).

A záró felvonás elején pedig az irányítást is átvette, és 86–79-re húzott el. A végjátékban Jimmy Butler zsinórban 13 pontot szerzett – közte egy erősen véleményes játékvezetői ítélet után három értékesített büntetőjével – és ugyan visszajött 86–85-re a Miami, de a végjátékban már nem tudott egyenlíteni, így a Denver Nuggets 94–89-re győzött a mérkőzésen és a Heatet 4–1-re legyőzve ünnepelhet bajnoki címet.

NBA, RÁJÁTSZÁS - DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets–Miami Heat 94–89 (22–24, 22–27, 26–20, 24–18)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Denver Nuggets javára

A NAGYDÖNTŐ MENETRENDJE
Június 1.
Denver Nuggets–Miami Heat 104–93
Június 4.
Denver Nuggets–Miami Heat 108–111
Június 7.
Miami Heat–Denver Nuggets 94–109
Június 9.
Miami Heat–Denver Nuggets 95–108
Június 12.
Denver Nuggets–Miami Heat 94–89

Kapcsolódó írásaink