Sport

Bíró Attila: Mindent a fukuokai vb-nek rendelek alá

A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Kossuth Rádiónak elmondta, a most csütörtöki, olaszok elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésre és a Long Beach-i világkupa-szuperdöntőre sem készülnek külön

„Remélem, menet közben azért látni lehet majd a fejlődést, a csapatkohéziót és azt, hogy taktikailag is előre tudunk lépni" – fogalmazott Bíró.

Bíró Attila: Mindent a fukuokai vb-nek rendelek alá
Bíró Attila reménykedik a feltámadásban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A szakember elmondta, a szuperdöntő már komoly értékmérő lesz a vb-csapat kijelölése szempontjából, így abban bízik, hogy ott már tudnak olyan szinten játszani, ami hasonlatos lesz a világbajnoksághoz.

Keszthelyi Ritával kapcsolatban elmondta, nem bánja, hogy a csapatkapitány az államvizsgája miatt csak Long Beach-en csatlakozik a kerethez, mert így előtte, az olaszországi és a kanadai felkészülési mérkőzéseken másokat is ki tud próbálni, több lehetőséget tud adni a többieknek.

„Akik most nem tartottak velünk, azok egyéni edzésprogram alapján készülnek, és még nekik is van esélyük bekerülni a 13 fős világbajnoki keretbe. Mindenki bizonyíthatja, hogy ott a helye a csapatban, sok edzés és mérkőzés van még előttünk" – mondta Bíró, akinek 19 fős bő keretéből 16-an utaztak el Olaszországba, a szuperdöntőre pedig, amelyen „komoly ellenfelekkel szemben tudnak majd gyakorolni", 15 vízilabdázót nevezhet.

A magyar válogatott az olaszországi találkozó után jövő szerdáig Kanadában készül, majd az Egyesült Államok felé veszi az irányt, ahol jövő péntektől vasárnapig a világkupa fináléjában lesz érdekelt. A fukuokai vb női vízilabdatornáját július 16. és 28. között rendezik.

Kapcsolódó írásaink