Sport
Szövetségi elnök: Szilárd szeretett élni, szerette a feleségét, a fiát, az életet
Évek múlva már a legtöbb idegennek csak egy fájdalmas emlék marad Szilárd elvesztése
Szilárdnak voltak álmai. Bizton állíthatom, hiszen húsz éve is megvan már, hogy ismertem. Ismertem benne az embert és a mászót, ismertem az álmait és a képességeit - búcsúzott Suhajda Szilárdtól Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetség elnöke.
A vezető kiemelte, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a hegyek „bizalmát” kivívja magának. Az alázat, a szerénység, a tisztelet, a szenvedélyes érzelmek, az erő, a képesség…. minden adott volt. Igen, mert ezek kellenek ahhoz, hogy az ember eggyé válhasson a hegyekkel. A hegyek világa egy rendkívül magányos, rideg és zord világ. De mégis van egy olyan arca, amit csak az tudhat, aki köztük mozog, érzi a lélegzésüket, a létezésüket. Befogadó, meditatív, leírhatatlan, már-már euforikus.
Szilárd szeretett élni, szerette a feleségét, a fiát, az életet. Nem ő választotta a halált, hanem a halál választotta őt.
Bizonyítani szeretett volna magának, a családjának, a magyar embereknek. Hitte ő is és a felesége is, hogy képes rá, hogy megcsinálja, megmássza az Everestet oxigén és serpák segítsége nélkül. „B” megoldást nélkülözve hitt és aszerint tette a dolgát, bízott magában és a képességeiben, mint ahogy egy jó partner is ezt teszi, ha segíteni szeretne - olvasható a nyílt levélben.
Megjegyezte: Szilárd soha nem szeretett volna hőssé válni, nem azért járta a hegyeket, nem azért ment el a „falig”. Egyszerűen rabul ejtették a hegyek, de azon belül is a Himalája vonulatának monumentális világa, ahol az ember egy másik dimenzióba érkezik, ahol átértékeljük az élet minden szösszenetét, ahol az ember önmagára talál, eggyé válva a természet minden gyönyörével és veszélyével.
Viszont ilyen fokú médiafigyelem mellett nehéz, szemlátomást elkerülhetetlen, hogy ne akarja őt mindenki minősíteni. Hirtelen a legtöbb ember expedíciós mászóvá képezi ki magát, mit sem értve és tapasztalva a hegyek világából. A hegyvilágnak megvan a maga identitása, nem véletlen, hogy a legtöbbet istenként tisztelik az ott élők. Sok impozáns hegyre ezért nem is léphet akárki emberfia. Amikor egy hónapot töltöttem a Garhwal-Himalája 6-7 ezres hegyei között, ott éreztem igazán, hogy milyen parányi lény az ember. Hiába uralunk mindent, amit csak akarunk, a hegyek között elidőzve, ők uralnak minket, nem erőszakkal, pusztán a létezésükkel. Mi már rég nem leszünk, ők még mindig ott lesznek, és élnek túl bármilyen, ember által okozott katasztrófát.
Kivívják a tiszteletet és az alázatot. Már, ha sikerül. A 14 nyolcezresnél ez a mai világban már egyre kevésbé mondható el, hiszen azoknál a pénzzel rendelkező, sikert hajhászó hódítóknál, akik egy csúcsfotó lájkjainak megszámlálása kedvéért (ezért semmi pénz nem drága), serpa sereg kíséretében, oxigén használatával, tömegesen állnak sorban a csúcsrégióban, nem igazán beszélhetünk a hegyek iránti tiszteletről vagy alázatról. Nem mellesleg, hogy mit hagynak maguk után a hegyen és környezetükben.
Szilárd ebből nem kért, és okkal érezhette egy K2 (8611 m) sikeres megmászása után, hogy Ő képes a Mount Everestet (8849 m) a fent felsoroltak teljes garmadája nélkül megmászni.
A hírek szépen lassan, napról napra elhalványulnak, pár hónap múlva már senki nem fog írni és találgatni a történtekről, évek múlva pedig már a legtöbb idegennek csak egy fájdalmas emlék marad Szilárd elvesztése.
Viszont a családtagoknak, barátainak, ismerősöknek egyáltalán nem mindegy, hogy Szilárd, egy igaz ember emléke, a közhangulatban mit hagy maga után - húzta alá az elnök levelében.
