Sport

A MOL Magyar Kupa tévés mérkőzésein lesz VAR

A következő idényben új szabályok lépnek életbe

A labdarúgó MOL Magyar Kupa 2023/24-es tévés mérkőzésein is alkalmazzák a játékvezetők munkáját segítő VAR-t – döntött keddi ülésén a magyar szövetség (MLSZ) elnöksége.

A MOL Magyar Kupa tévés mérkőzésein lesz VAR
A 2022/23-as győztes zalaegerszegi csapat ünnepel a trófeával a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntője, a Budafoki MTE–ZTE FC-mérkőzés utáni eredményhirdetésen a Puskás Arénában 2023. május 3-án. A Zalaegerszeg hosszabbításban 2–0-ra nyert a Budafok ellen
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kiírásban két újdonság jelent meg: egyrészt azokon a mérkőzéseken, amelyeket a televízió (M4 Sport) élőben közvetít, és a stadion alkalmas arra, a jövőben VAR-rendszer is segíti a játékvezetők munkáját. Másrészt – a kedden elfogadott szabálymódosítás értelmében – a döntő előtt törlődnek a sárga lapok, azaz a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az elődöntőben begyűjtött esetleges harmadik figyelmeztetés után – amely nem vezet kiállításhoz – az érintett játékos is szerepelhet majd a fináléban.

A hivatásos labdarúgók esetében a június 15-én kezdődő átigazolási időszakot az MLSZ elnöksége meghosszabbította, így az átigazolási szezon augusztus 31. helyett szeptember 6-ig tart.

Kapcsolódó írásaink