Sport
Kiesett a Vasas, csökkentek a bérek
Megkezdődtek a jelentős változások a labdarúgó NB I-ből búcsúzó Vasasnál: a kiesés után: 30 százalékkal csökkentik a játékosok fizetését, és egyéb változásokra is számítani lehet

„Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubvezetésünk a kialakult helyzetet konszolidálta. Az elmúlt két hétben lezajlottak a bércsökkentésekkel és szerződésbontásokkal kapcsolatos egyeztetések, elkészült a következő szezonra vonatkozó pénzügyi és szakmai terv, melyet klubunk tulajdonosi és szponzori köre a mai nappal elfogadott” – írta közleményében a Vasas, kitérve arra is, hogy célként fogalmazódott meg a jelentősen alacsonyabb költségvetés és a leszűkített keret mellett a csapat meghatározó részének megtartása, de emellett a fiatal labdarúgók felnőttfutballba történő integrációja is fő alappillér a Vasas FC II további versenyeztetése miatt.
„A tárgyalások még nem fejeződtek be, a június 19-én kezdődő felkészülési időszakig további személyi változások várhatók” – zárul az angyalföldiek közleménye.