Sport
Safety-carral tarkított hétvége
„Összességében jó versenyhétvégét zártunk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk"

Szombaton egy időmérő, vasárnap pedig két verseny volt a program a Red Bull Ringen az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság második versenyhétvégéjén. Magyar János az időmérő alapján mind a két versenyt az abszolút tizenegyedik rajtkockából várhatta.
Az első verseny rajtjánál hiába kapta el jól a rajtot egy osztrák pilóta nem hagyott neki elég helyet és le kellett mennie a fűre.

„A rajt után kiszorítottak, ahol füvet szedtem össze, amitől eltömődött a hűtőrendszer és ki kellett állnom a boxutcába, hogy a fiúk kitisztítsák, ami miatt a 21. helyen értem célba” – nyilatkozta a többszörös bajnok versenyző a verseny után.
Pár órával később következett a második verseny, ahol kétszer is a safety-car került főszerepbe. Igaz kevesebb idő maradt tiszta versenyzésre, de Magyar János így is értékes előzéseket hajtott végre.
„A rajt is nagyon jól sikerült, több pozíciót is tudtam javítani és végül az abszolút nyolcadik helyen zártam a versenyt. Elég erős autókkal kellett megvívnom, az egyenesben és a technikás részen is nagyon gyorsak voltak előttem és mögöttem is. Az egyik versenyzőt hibára tudtam kényszeríteni, kiforgott előttem, akik mögöttem voltak, azokat pedig tudtam tartani, mert jó volt a versenytempóm. Összességében jó versenyhétvégét zártunk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, jó meccseket vívtam. Igaz volt technikai problémánk, de azt a srácok meg tudták oldani, amit köszönök nekik”
- zárta értékelését Magyar János.