Sport
Hanga Ádámék bejutottak az Euroliga döntőjébe
A negyeddöntőben a szerb Partizan ellen 0–2-ről történelmi bravúrral 3–2-re fordító spanyol királyi gárda az elődöntőben az ősi rivális Barcelonával – Hanga előző csapatával – szállt szembe

A tíz EL-aranyérmükkel rekorder fővárosiak 10–3-mal kezdtek, de a második negyed közepén már a legutóbb bronzérmes katalánok vezettek, akik 42–36-os előnnyel vonultak a nagyszünetre. A tavaly ezüstérmes Realnál a 34 éves magyar klasszis a kezdőötösben lépett pályára, az első félidőben bő hét és fél perc alatt két lepattanó és egy dobásblokkolás került a neve mellé.
A 24. percben Hanga első személyi hibája – egy videón visszanézett dulakodás után - rögtön technikai hiba lett, csapata számára ugyanakkor pozitívum volt, hogy 49–47-nél visszavette a vezetést. Az utolsó játékrész rendkívül kiélezett küzdelmet és sok rontott dobást hozott, s a feszült hangulatú adok-kapokból végül a hajrában jobban védekező és büntetőző Real jött ki jobban. Hanga 19 és fél perc alatt hat lepattanót és két gólpasszt gyűjtött.
A 2011 óta Spanyolországban játszó magyar kosaras összességében a negyedik, sorozatban pedig a harmadik Final Fourjában szerepel, eddig két ezüstérem a mérlege a legrangosabb európai sorozatban.
A Final Four másik ágán a tavaly negyedik Olimpiakosz legyőzte a Monacót, főként a 27–2-re (!) megnyert harmadik negyednek köszönhetően. A vasárnapi döntőben így a görögök lesznek a Real ellenfelei.
Eredmények, elődöntő:
Real Madrid (spanyol)–Barcelona (spanyol) 78–66 (18–18, 28–24, 22–13, 20–11)
Olimpiakosz (görög)–Monaco (francia) 76–62 (14–20, 15–21, 27–2, 20–19)
A vasárnapi helyosztók menetrendje:
a 3. helyért: Barcelona–Monaco 16.00
döntő: Real Madrid–Olimpiakosz 19.00